Úszótábor a Marcali ÚSZSE-nél

Az elmúlt héten több, mint 20 gyermek vett részt a Marcali ÚSZSE által szervezett úszótáborban.
Edzőnk, Perlakyné Szlavitsek Gizella vezetésével és gyógytornászok, valamint az Egyesület tapasztalt versenyzői segítségével sajátíthatták el a gyermekek az úszás alapjait, vehettek részt napi két úszás oktatáson, edzésen.
Az időjárás kegyes volt a táborozókhoz, hisz egész héten meleg, napsütéses időben élvezhették a Marcali Fürdő medencéit, szabadtéri játékait.
Remek kis csapat vett részt a táborban. A szülőknek ezúton is köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket bizalmukkal.
A következő táborunk 2019. július 22-26. között lesz.
Köszönjük a segítséget két gyógytornászunknak, akik szakértő segítséget nyújtottak.
Szintén köszönet Egyesületünk sportolóinak, akik még felkészülési időszakban vannak, hisz most kezdődik számukra a valódi megmérettetés. A következő héten kerül megrendezésre a Cápa OB, két hét múlva pedig a Gyermek OB.
Ezúton is sok sikert kívánunk gyermekeinknek.
Köszönjük Marcali Városának és a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak a felkészülésben nyújtott támogatásukat, valamint a helyszín biztosítását táborunkhoz.
A galériához kattintson a képre!
















