Sikeres felkészülési verseny a Marcali Úszó- és Szabadidő Se- nél

Írta: Detrich Nikoletta
Megjelent: 2021. február 09. Kedd, 03:37

Kaposvár Kupa lead

Kaposváron a Csík Ferenc Versenyuszoda adott otthont a 2021. február 6.-án megrendezésre kerülő II. Kaposvár Kupa úszóverseny 1. fordulójának, ahol a Marcali Úszó- és Szabadidő Sportegyesület 9 sportolójával vett részt.

 

 

25 csapat közel 320 versenyzője méretette meg magát a rangos eseményen. Rajthoz állt többek között Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa- bajnok úszó, Burián Katalin Európa-bajnoki bronzérmes úszó, és Németh Nándor junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki bronzérmes, többszörös felnőtt magyar bajnok úszó is.

 

A csapat erősségét mutatja, hogy versenyzőink összesen 41-szer álltak rajtkőre, amelyből 10 aranyérmet, 2 ezüstérmet, és 4 bronzérmet sikerült megszerezniük.

 

Több úszónk esetében is a megmérettetésüket az nehezítette, hogy összevont korosztályok voltak, tehát a náluk nagyobb versenyzőkkel kellett harcba szállniuk a helyezésekért.

 

A jelenleg javában zajló felkészülési időszaknak megfelelően alakultak az eredmények. Erős csapatunk a várt teljesítményt nyújtotta, hiszen a kitűnő időeredmények mellett számos egyéni csúcs is született a versenyen.

 

A négy fordulóból álló pontgyűjtés első fordulója után az összesített csapatversenyben a Marcali Úszó- és Szabadidő Sportegyesület az előkelő 6. helyen áll.

 Pontverseny

Eredmények:

 

Hotter Petra (2007)

 

100 méter gyorsúszás 9. hely
50 méter gyorsúszás 9. hely
100 méter hátúszás 4. hely
50 méter pillangó 13. hely

 

Detrich Luca (2008)

 

200 méter vegyesúszás 3. hely
100 méter pillangóúszás 3. hely
100 méter gyorsúszás 3. hely
100 méter mellúszás 1. hely
1500 méter gyorsúszás 9. hely

 

Barna Balázs (2008)

 

200 méter vegyesúszás 14. hely
100 méter gyorsúszás 20. hely
400 méter gyorsúszás 13. hely
100 méter hátúszás 14. hely
1500 méter gyorsúszás 11. hely

 

Hotter Tamara (2010) Nagyobb korosztállyal együtt értékelve

 

50 méter gyorsúszás 23. hely
50 méter mellúszás 7. hely
100 méter hátúszás 15. hely

 

Németh Alíz (2011) Nagyobb korosztállyal együtt értékelve

 

200 méter vegyesúszás 6. hely
100 méter gyorsúszás 7. hely
100 méter mellúszás 6. hely
400 méter gyorsúszás 7. hely
100 méter pillangóúszás 5. hely

 

Detrich

Detrich Viktor (2012)

 

200 méter vegyesúszás 1. hely
100 méter hátúszás 1. hely
50 méter mellúszás 1. hely
50 méter gyorsúszás 3. hely
50 méter pillangóúszás 4. hely

 

Hajdu

Hajdu Alexandra (2012)

 

200 méter vegyesúszás 2. hely
50 méter mellúszás 2. hely
50 méter gyorsúszás 4. hely
100 méter hátúszás 6. hely
50 méter pillangóúszás 7. hely

 

Varga 

Varga Izabella (2012)

 

200 méter vegyesúszás 1. hely
50 méter gyorsúszás 8. hely
50 méter mellúszás 5. hely
100 méter hátúszás 4. hely
50 méter pillangóúszás 1. hely

 

Szegedi- Simon Zolna (2013)

 

200 méter vegyesúszás 1. hely
50 méter mellúszás 1. hely
50 méter gyorsúszás 1. hely
50 méter pillangóúszás 1. hely

 

Az év hátralevő versenyeire további sikereket kívánunk a csapat tagjainak!

 

Edzők: Perlakyné Szlavitsek Gizella, Törös Károly

 

Köszönjük Marcali Városának a versenyekre való felkészülésben nyújtott támogatásukat!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb