Az őszről elmaradt 7. fordulós mérkőzést pótolta tegnap a Marcali VSZSE női kézilabda csapata, a Kiss László Sportcsarnokban. A sérültektől - Dombóvári Dóra, Gaál Virág, Kuti Melitta -, betegségtől – Szabadi Szimonetta, Sziva-Balogh Piroska –, sújtott csapatunk ismét a februári Hévíz elleni mérkőzésen már megítélésem szerint leszerepelt Marosi-Papp játékvezető párost kapta ismét.
A tegnapi mérkőzés ha lehet még rosszabbul sikeredett a sporiknak. Az első félidőben piros lapot osztottak ki Duzsik Nikolettnek. A szituációra jellemző hogy, a kiállítandó játékos mezszámát az ellenfelünk edzője mondta meg a játékvezetőnek – 10 méterre ültem! Hallottam! – a sérelmet "elszenvedő" földre kerülő, fetrengő, és hangosan zokogó nagykanizsai játékos szerencsére jól van, és végig játszotta jó erőben, egészségben a mérkőzést. Nos ez szituáció egy 2 percet érdemelt volna szerintem. A hibás és egyoldalú ítélkezés folytatódott az egész mérkőzésen. A fiatal játékvezető páros sajnos még nem nőtt fel az NB2 -es bajnokság állította kihívásokhoz.
Csapatunk nem adta fel, küzdött, harcolt, de nem sikerült megszerezni a győzelmet. Újabb 2 pont mínusz … sajnos idén már nem először. Hét mezőnyjátékossal álltunk ki a mérkőzésre, a második félidőben már csak hatan maradtak a lányok. Maximális tiszteletem a csapatunknak a küzdeni tudásért, de ilyen körülmények között sajnos nem volt esélyük... 9 ellenfél volt a pályán.
Csapatunk: Szvoboda Szelina (k); Kovarszki Bea 9; Duzsik Nikolett 3; Légrádi Emese 2; Megyeri Zsófia; Bozsok Dóra 8; Borbély Bori 1; Zóka-Győri Viktória (k); Hennel Bora 2; Krajczár Ibolya (k)
Marcali VSZSE – Tungsram SE 25-27 (14-15)
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProIdc2c73446b2
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProIde30a9650dd
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProId623cfb54fd
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProId1359038dc9
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProId3fc572c35d
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProId7e855569e2
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProIdf780cffd90
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/51005-gy%C5%91z%C3%B6tt-a-nagykanizsa-botr%C3%A1nyos-j%C3%A1t%C3%A9kvezet%C3%A9s-%E2%80%A6#sigProId1d64d4ecdd
A galériához kattintson a képre!