Fő tartalom átugrása

Kosárpalánta bajnokság

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2021. november 28. Vasárnap, 10:10

1638090079580

ORSZÁGOS KOSÁRPALÁNTA BAJNOKSÁG I. FORDULÓ
DÉLNYUGAT-DUNÁNTÚL ZALAEGERSZEGI CSOPORT
Zalaegerszeg, 2021. 11. 27.

 

 

Az elektronikus nevezés adminisztrációs hibái miatt a Marcali VSZSE 3 csapatából csak egy tudott részt venni az első fordulóban Zalaegerszegen. Nem indulhatott a Noszlopy 2. osztályos és a Mikszáth 1. osztályos csapata.

 

A Mikszáth Iskola 2. osztályos csapata is betegség és karantén miatt csak 6 fővel tudott megjelenni a kötelezően előírt minimális 8 fő helyett. A szervezők a járványhelyzet miatt engedték, hogy szerepeljünk. A hiányos létszám, több számban is hátrányosan érintett bennünket, így maradt a tisztes helytállás.

 

A hét versenyszámból 1 első, 2 második, 1 harmadik, és 3 negyedik helyezést értünk el. Összesítve ez a 3. helyezés megszerzésére volt elegendő a négy csapatos mezőnyben.

 

Csapattagok: Bosnyák Balázs, Gyurkó Ádám, Kovács Bence, Molnár Benett, Nyerges Dávid, Sándor Dániel Márk

 

edző: Bőle László

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb