Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, megszűnik a felnőtt női kézilabda Marcaliban. Aztán néhány játékos nem nyugodott bele a helyzetbe, és elkezdte újjászervezni a csapatot.

Az edzéseket Szecsődi Laura vezeti, aki a marcali utánpótlásból az NB I-en át Németországig és Ausztriáig jutott, most pedig edzőként tért vissza oda, ahonnan egykor elindult. Vele beszélgettem a kézilabdáról, a sérülésekről, a civil életéről és az új marcali csapatról.

Interjú Szecsődi Laurával – és egy kis felvezető

„Megszűnik a felnőtt női kézilabda Marcaliban – a fiatalokra építi jövőjét a VSZSE” – erről nyilatkozott június végén a Marcali Portálnak Dombóvári Zoltánné, vagy ahogy Marcaliban szinte mindenki ismeri, Gyöngyi, a kézilabda-szakosztály vezetője.

Velem együtt akkor sokan „elsiratták” a nagy múltú marcali női kézilabdát.

Aztán érkeztek a hírek, hogy néhány lány – köztük Pfluger Amelita – nem nyugodott bele a helyzetbe. Elkezdték keresni és toborozni azokat a játékosokat, akik Marcaliban élnek, vagy a közelben tanulnak, dolgoznak, és lenne kedvük ismét csapatban kézilabdázni.

Most pedig úgy tűnik, sikerült megszervezni a marcali felnőtt női kézilabdacsapatot! Mindenesetre a csapatot benevezték a vármegyei bajnokság zalai csoportjába, megkezdődtek az edzések, és tudomásom szerint már tizenkét játékos alkotja a keretet.

Az edzéseket Szecsődi Laura vezeti, akit a marcali kézilabdát régebb óta követőknek aligha kell bemutatni. Laura annak a Fuisz János tanár úr által nevelt, rendkívül sikeres korosztálynak volt az egyik meghatározó játékosa, amelynek tagjait annak idején csak „János bácsi csibéiként” emlegettük.

Azoknak viszont, akik akkor még túl fiatalok voltak, vagy csak az elmúlt években kezdték követni a marcali kézilabdát, következzen egy kis bemutatkozás.

Ki is Szecsődi Laura?

Laura Marcaliban kezdett kézilabdázni, és már utánpótláskorú játékosként is egy rendkívül sikeres csapat tagja lett. Fuisz János tanítványai diákolimpiai bajnoki címet szereztek, nemzetközi és hazai tornák sorát nyerték meg, és az ország legjobb utánpótláscsapatai közé tartoztak.

Laura tehetsége hamar megmutatkozott. A Marcali VSZSE felnőttcsapatában fiatalon meghatározó játékossá vált, az NB I/B-ben is eredményesen szerepelt.

Nemcsak teremben ért el komoly sikereket: Horváth Zsanettel együtt a magyar korosztályos strandkézilabda-válogatott tagjaként Európa-bajnoki címet szerzett, Laurát pedig az Európa-bajnokság legjobb játékosának választották.

Marcali városa is elismerte eredményeit: 2014-ben utánpótlás kategóriában, 2016-ban pedig felnőttként kapta meg az Év Sportolója elismerés I. fokozatát.

2017-ben Budapesten folytatta életét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem germanisztika szakán tanult, közben pedig a Vasas játékosa lett, így az NB I-ben is pályára léphetett. 2020-ban megszerezte alapszakos diplomáját, majd Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen folytatta tanulmányait. Nyelvi közvetítés és fordítás mesterszakon 2022-ben mesterdiplomát szerzett, jeles minősítéssel.

Közben természetesen a kézilabda sem tűnt el az életéből. Egerben az Eszterházy SC színeiben játszott az NB I/B-ben. Pályafutása azonban 2023 tavaszán kis híján derékba tört: egy bajnoki mérkőzésen súlyos bokasérülést szenvedett.

De visszatért.

Olyannyira, hogy később Németországban is folytatta a játékot, a TSV EBE Forst United kézilabdázója lett. Mindeközben civil szakmájában is dolgozott: nyelvi és fordítói végzettségét hasznosítva fordítással, illetve német nyelvi utószerkesztéssel is foglalkozott, emellett egy ortopédia recepcióján dolgozott.

Lara tudta, hogy van még benne annyi, hogy újra magasabb szinten kézilabdázzon, így több ember közbenjárásával az osztrák UHC Tulln csapatába került. Itt ismét első osztályban játszhatott, és pályafutásának talán egyik legszebb kézilabdás időszakát tölthette. Ezért a lehetőségért és az ott szerzett élményekért a mai napig nagyon hálás.

És most ismét itt van Marcaliban.

Abban a sportcsarnokban vezeti az újonnan szerveződött felnőttcsapat edzéseit, ahonnan annak idején az ő kézilabdás története is elindult.

Talán ennél jobb alkalom nem is kell arra, hogy leüljünk vele beszélgetni arról, mi történt „János bácsi csibéjével” az elmúlt években, hogyan élte meg a sikereket és a súlyos sérülést, mi vitte Németországba és Ausztriába – és legfőképpen: hogyan került most ismét a marcali női kézilabda kellős közepébe.

Szecsődi Laurával beszélgettem.

„Egyszerűen csak mész, csinálod, amit kell”

Hogyan lehetett összeegyeztetni az NB I-es, illetve NB I/B-s kézilabdát az egyetemmel? És végül a sport vagy a civil szakma felé képzelted el inkább a jövődet?

Őszintén szólva fogalmam sincs, anno hogyan voltam képes összeegyeztetni a kettőt. De 16–18 évesen talán nem is gondolkodsz ezen annyit. Egyszerűen csak mész, csinálod, amit kell, és teszel a céljaidért. Az alapattitűdömből is fakad, hogy szeretem magam csúcsra járatni, úgyhogy nekem ez nem okozott különösebb gondot. Persze kellett hozzá a megfelelő napi logisztika: egy jó nagy hátizsák, benne két edzésnyi ruha, egyetemi könyvek és elegendő elemózsia.

Nagyon sokáig egyébként csak a kézilabdában gondolkodtam. Valahogy úgy képzeltem el, hogy 35 éves koromig játszom, és mellette párhuzamosan építem a civil karrieremet. Akkor még teljesen természetesnek tűnt, hogy ez lesz az életem.

„Tudtam, hogy ebből is fel fogok állni”

Aztán jött egy komoly sérülés. Hogyan jutottál el odáig, hogy mégis Németországban folytasd a kézilabdát?

Igazából akkor számomra nem is volt más út. Tudtam, hogy ebből is fel fogok állni. Egy ilyen sérülésnél szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy ne csak reméld, hogy felépülsz, hanem tudd. Ha ez a tudat megvan benned, akkor az elméd és tulajdonképpen minden egyes idegszálad azon kezd el dolgozni, hogy valóban felépülj.

Én egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy a sérülés miatt vége legyen annak, amit ennyire szeretek. Tudtam, hogy vissza akarok térni, és ennek megfelelően dolgoztam érte.

Németország után aztán Ausztriában is játszottál, ráadásul ismét első osztályban. Mit jelentett neked az az időszak?

A németországi időszak után tudtam, hogy van még bennem annyi, hogy magasabb szinten is kézilabdázzak. Több ember közbenjárásának köszönhetően kerültem az osztrák UHC Tulln csapatához, ahol ismét első osztályban játszhattam.

Ez talán egész kézilabdás pályafutásom egyik legszebb időszaka volt. Nagyon jó helyre kerültem, rengeteg élményt kaptam, és nagyon hálás vagyok érte. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a sok sérülés és nehézség után még mindig képes vagyok ezen a szinten teljesíteni.

„Gyerekkorom óta dédelgetett álmom volt, hogy legyen egy saját helyem”

Közben viszont a civil életed is alakult. Nyitottál egy reggelizőhelyet Balatonmáriafürdőn. Ez lesz a jövőd?

A kézilabdázás mellett mindig is nagy szenvedélyem volt a kávézás, a bruncholás és az ételkészítés. Gyerekkorom óta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer legyen egy saját helyem, és ez végül megvalósult.

A családtagjaimmal együtt dolgoztam benne javarészt, úgyhogy határozottan életem egyik legboldogabb időszakát töltöttem a bisztróban.

A kérdésedre válaszolva pedig abszolút el tudom képzelni, hogy a jövőben szezonjelleggel a bisztró üzemeltetésére rendezkedjek be. Nagyon közel áll hozzám ez a világ, úgyhogy biztosan szeretnék még vele foglalkozni.

„Legyen kevés, de lelkes játékosom”

És közben most ismét visszatértél Marcaliba, csak ezúttal nem játékosként, hanem edzőként. Hogyan kerültél a csapat mellé?

Teljesen váratlanul. Gyöngyi, a szakosztályvezető keresett meg azzal, hogy vállalnám-e a felnőttcsapat edzéseinek vezetését.

Tudomásom szerint még alakul a keret. Meglesztek a kezdésre?

Megleszünk. Persze még örülnék neki, ha néhányan csatlakoznának a csapathoz, de a jelenlegi létszámmal is elboldogulunk. Az a néhány játékos, aki jelenleg rendelkezésemre áll, nagyon lelkes, ami a legfontosabb.

Én inkább azon az elven vagyok, hogy legyen kevés, de lelkes játékosom, mint több olyan, akik közül bárki is lélektelenül áll hozzá.

Mik a legfontosabb célok most, az első időszakban?

Nagyon a kezdeti fázisban tartunk még minden szempontból. Én sem ismerem igazán a lányokat, ők sem ismernek még engem, úgyhogy az első időszak legfontosabb célja az összeszokás lesz.

Szeretném, ha kialakulna egy jó közösség, és közben a lányok is ráéreznének arra, hogy mit jelent rendszerkézilabdát játszani. Nekem is sok idő volt, mire ebbe beletanultam, de amint ráéreznek a lányok is az ízére, még jobban szeretni fognak kézilabdázni.

„Az edzősködésben is szeretnék hosszú távon tervezni”

És maga az edzői szerep mennyire új neked? Hiszen eddig szinte mindig a pálya másik oldalán álltál.

Teljesen más, az biztos. Játékosként elsősorban magadért és a saját teljesítményedért felelsz, edzőként viszont már egy egész csapatért. Másfajta felelősség, és közben nagyon izgalmas is.

Tudom, már nem játszol. Az edzőség egy futó kaland vagy hosszabb távú elképzelés?

Ahogy a bisztrózásban, úgy az edzősködésben is tudok és szeretnék hosszú távon tervezni. Örülök, hogy találtam két olyan tevékenységet az életemben, amelyek a szabadságkergető, kalandvágyó és igencsak mozgalmas életemben sem rettentenek el az elköteleződéstől.

Ha most visszanézel az elmúlt évekre – a marcali kezdetekre, az NB I-re, a sérülésekre, Németországra, Ausztriára, majd most erre a hazatérésre –, gondoltad volna, hogy egyszer ismét itt fogsz állni a marcali sportcsarnokban, csak már edzőként?

Ha őszinte akarok lenni, egyáltalán nem. Az élet nagyon sok olyan helyzetet hozott, amire korábban nem számítottam. Talán pont ezért is szeretem ennyire. Mindig volt valami új, valami váratlan, ami továbbvitt.

Most pedig különösen érdekes érzés újra abban a sportcsarnokban állni, ahol annak idején az én kézilabdás történetem elkezdődött. Csak most már egy másik szerepben. És azt hiszem, ez egy nagyon szép körforgása ennek az egész történetnek.

Köszönöm a beszélgetést, Laura! Sok sikert kívánok neked és a lányoknak az újrakezdéshez. Hajrá, Marcali!