Fő tartalom átugrása

Hamburgban jártak ….

Írta: Tomisa Bálint
Megjelent: 2013. augusztus 27. Kedd, 05:00

Augusztus 20-án kedden indultunk Hamburg egyik külvárosába, Bergedorfba. 36 diák és 6 felnőtt utazott a buszon. Másnap dél körül értünk a szállásra. Csütörtökön, ahogy az elmúlt években, úgy idén is egy hajókázással leptek meg minket, a világ egyik legnagyobb kikötőjében.

DSC 0059

Utána a parton kaptunk egy kis szabadidőt, ahol lehetett nézelődni, vagy szuveníreket vásárolni. Este a helybéli művelődési házban léptünk fel. Pénteken megint csak Hamburgba mentünk, ahol egy röpke kis felvonulás volt, majd siettünk vissza, mert a városi idősek otthonában adtuk elő számainkat. Szombaton viszont a Bergedorf utcáin vonultunk fel, majd azt követően egy rövidebb műsort adtunk az ott lakóknak. Szerintem nagyon jó kis pár napos kiruccanás volt, és várom a két év múlva újra elkövetkezendő nemzetek fesztiválját.

{besps}2013/2013-08-27-04-52-03{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.

{besps}2013/2013-08-27-04-52-21{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.

{besps}2013/2013-08-27-04-52-36{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb