Fő tartalom átugrása

Diáknap a Gimiben …

Írta: Szabó Eszter
Megjelent: 2013. november 22. Péntek, 14:40

Ma tartották a Diáknapot a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Reggel 8 órakor kezdődtek a programok. Először a két kilencedikes osztály bemutatkozó műsorát tekinthettük meg. Ezután a diákok által megszavazott leg-leg-leg verseny győztesei vehették át a jutalmat és a tanárok megkapták ellenőrzőjüket, amit az iskolapadban hasznosíthattak.

DSC 0108

9 órakor becsengettek a rövidített, fordított órára, amit a végzős tanulók közül tartottak meg minden osztálynak. Ezt követően egy vetélkedőn vehettek részt az osztályok az aulában. Fél 12-től a tanulók választhattak milyen programon szeretnének részt venni. Volt lehetőség pingpongozásra, sakkozásra, éneklésre, stb. Délben a hagyományos tanár-diák röplabda meccs kezdődött meg, ahol a két végzős osztály mérhette össze tudását a tanári karból összeállított csapattal szemben. Végül a diákigazgató lemondott, és visszaadta a kulcsot az iskolának. Ezzel fejeződött be a Diáknap a gimiben. Úgy gondolom, mind a tanároknak, mind pedig a diákoknak jó élménnyel szolgált ez a program.

Fotók: Tomisa Bálint

{besps}2013/2013-11-22-14-29-42{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2013/2013-11-22-14-30-01{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

{besps}2013/2013-11-22-14-30-17{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb