Fő tartalom átugrása

Elfogadták a költségvetést ….

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. február 13. Csütörtök, 17:54

DSC 0202

A korábbi évektől eltérően, kevesebb felvetéssel, gyakorlatilag három módosítással elfogadták Marcali Város 2014 évi költségvetését a városatyák ma délután, a képviselő-testület ülésén. De haladjunk időrendben! :-)

Marcali, Sávoly és Kelevíz közösen alkotta meg a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal 2014 évi költségvetését. Kelevíz korábbi ülésén, Sávoly a mai közös testületi ülésen szavazta meg az előterjesztést.

Közmeghallgatás kezdődött, ahol új nem hangzott el.

Ezt követően elfogadták a képviselők, Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottságnak előterjesztését a képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről. A tájékoztatót – amely szerint a képviselő-testület minden tagja a törvényi előírásoknak megfelelően eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének, valamint a kijelölt képviselők által elvégzett ügyviteli feladatok teljesítését – jóváhagyólag tudomásul veszi.

Előre hoztak egy napirendet a képviselők, hogy amennyiben azt elfogadja a testület, azonnal továbbítani tudják a pályázatunkat. A Belügyminisztérium írt ki egy pályázatot, amire a beadási határidő nagyon szoros volt. A Testület, áldását adta a tervre, időben sikerült benyújtani a pályázatot.

Miről is van szó:

A 4/2014. (I.31.) BM rendelet alapján az "Önkormányzati fejlesztések 2014" pályázati felhívás keretében benyújtandó Marcali Sport utcai edzőcsarnok felújítására és a Táncsics utca óvoda részleges felújítására pályázunk.

Ez egy „rapid" pályázat alig 3 munkanap volt nyitva az „ablak" a benyújtáshoz. A birkózócsarnok a nagyobb volumen. 23 millió forintra pályázunk, ehhez 5 millió forint önrészt szavazott meg a testület. Teljes tető csere – szigeteléssel - a pálya felöli fémablakok cseréje, és a birkózóterem sportparkettával való burkolása. A teljes villamos hálózat felújítása.

Szóval ez egy gyors pályázat, ha nyerünk, akkor március végén már tudni fogjuk. Arany Attila a hivatal pályázati referense elmondta, ha megvan a pénz még a nyáron elvégezhető a tervezett korszerűsítés. Nagyságrendekkel olcsóbb lenne az üzemeltetés, és a gyerekfocinak valamint kiskézieknek sokkal jobb körülményeket teremtenének.

Vissza a napirendekhez ...

Módosította a testület a 2013 évi költségvetést. Gyakorlatilag átvezetésre kerültek a szükséges módosítások, ezzel „lekövette" a költségvetés a megvalósult pénzmozgásokat.

Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének megvitatása és megállapítása következett a napirendek sorában. Idén a korábbi évektől eltérően alig volt vita, gyakorlatilag teljes volt az egyetértés. Három ponton történt módosítás. Egyrészt a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatban került bele – teljes egyetértésével - módosítás. Illetve a Horvátkúti buszmegálló átalakítás került nevesítve a költségvetésbe.

Egy kicsit jobban kifejtették a Noszlopy Iskola vizesblokkjainak felújításával kapcsolatos véleményüket a képviselők. A hozzászólások a megoldás - a teljes megoldás - irányába mutattak, úgy érzékeltem, hogy teljes az egyetértés abban, hogy felszámolják az áldatlan állapotokat.

Egyhangú szavazással fogadták el Marcali Város 5,4 milliárd forintos költségvetését a képviselők.

Tájékoztatót hallgattak meg a képviselők, a közrend és közbiztonság helyzetéről dr. Balassa Gabriella Virág r. őrnagy kapitányságvezető előadásában. A napirend tárgyalásán megjelent Dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány.

A kapitány kisasszony részletes prezentációban mutatta be a Marcali Rendőrkapitányság jelentését, Marcali Város közrend, közbiztonsági helyzetéről.

Az előadást követően, a képviselők kaptak szót. Mindannyian alapvetően jónak ítélték a rendőrség munkáját, több képviselő külön is dicsérte a megfelelő kapcsolatot, a kiváló bűnmegelőzési munkát. De többen szóvá tették a 2013 év utolsó hónapjaiban elszaporodott lakásbetörések ügyét.

A nagy közérdeklődést kiváltó felvetésre a megyei főkapitány Dr. Piros Attila r. dandártábornok válaszolt. Elmondta, hogy csak annyit mondhat... „megszakították a sorozatot" ehhez szükség volt a megyei kapitányság Felderítő Szolgálatának segítségére. Többet nem mondhatott a nyomozás érdekeire való tekintettel, illetve üzent a még szabadlábon lévő elkövetőknek - ha jól értettem, akkor egy részük már fogdában - hogy ők is a megfelelő helyre kerülnek.

Örömmel vette tudomásul a képviselő-testület - mondhatom a város lakossága - , hogy márciusban hat új rendőrrel bővül a Marcali Kapitányság létszáma.

Néhány formális döntést igénylő napirend elfogadását követte az „Előterjesztés a Bernáth Aurél hagyatékát képező műemlékek elhelyezéséről, jövőjéről" címet viselő előterjesztés. Sajnos „veszélybe" került a Bernáth hagyaték. Debrecen városa szeretné megszerezni. A megyei múzeumi rendszer átalakítása miatt a korábban egyértelmű tulajdonviszonyok megváltoztak, és úgy módosultak, hogy Kaposvár helyett - akikkel már megállapodott Marcali - a Magyar Államhoz került a Bernáth hagyaték nagyobb része ... Szeretnénk a városba hozni és a művész végakaratának megfelelően egyben, a városban tartani a képeket. Bonyolult az ügy. Megígérem Vidák Tündét a Marcali Múzeum igazgatóját megkérem, hogy segítsen az értelmezésben.

Pályázunk a Hősök terén álló I. Világháborús emlékmű környezetének, és alapzatának rendbetételére.

Megtudtuk, hogy Dr. Duró Ildikó háziorvossal az V. sz. háziorvosi körzet megbízott orvosával tárgyalt a polgármester úr és az ÁNTSZ járási főorvosa Dr. Király Roland. Döntés még nincs, mert még hiányzik a finanszírozó hozzájárulása, de valószínűleg úgy fog dolgozni a doktornő, hogy beköltözik Marcaliba, de megtartja a korábbi körzetét is. Sávolyon is lesz rendelési ideje, és továbbra is ellátja Főnyed és Szegerdő betegeit. Tehát betöltésre kerül a Marcali 5. számú háziorvosi körzet, lesz háziorvosa a marcali betegeknek.

Megkezdődhet a munka a város új térfigyelő kamerarendszerén miután elfogadta a testület a kivitelező ajánlatát.

A lényeg:

A projekt keretében az alábbi helyszíneken összesen 21 db forgatható (PTZ) térfigyelő kamera és 4 db rendszámfelismerő-sebességmérő (LPR) eszköz kerül elhelyezésre, az adatok megjelenítése a közös hivatal rendészeti csoportja hivatali helyiségében kialakított megfigyelő helyiségben történik, a rendőrkapitányság számára elérhetővé tétellel.

Tervezett megfigyelési pontok:

1. PTZ Coop
2. PTZ Széchenyi-Szigetvári kereszteződés
3. PTZ Rákóczi - Kossuth kereszteződés
4. PTZ EUROPARK
5. PTZ Takarékszövetkezet (Rákóczi u.)
6. PTZ Piac
7. PTZ Berzsenyi park
8. PTZ Széchenyi - Berzsenyi (Iskola gyalogátkelőhely)
9. PTZ Noszlopy - Berzsenyi (SPAR) kereszteződés
10. PTZ Petőfi - Sport (Buszmegálló)
11. PTZ Bize
12. PTZ Horvátkút
13. PTZ Boronka
14. PTZ Gyótapuszta
15. PTZ Szabadtéri színpad (EUROPARK)
16. PTZ Városi Fürdő bejárata
17. PTZ Hősök tere – Templom u. kereszteződés
18. PTZ Vár u. (domb tetején)
19. PTZ Rákóczi - Csomós G. kereszteződés
20. PTZ Szigetvári-Dózsa kereszteződés
21. LPR Széchenyi
22. LPR Szigetvári
23. LPR Kossuth
24. LPR Noszlopy
25. PTZ Nagypince - Berzsenyi kereszteződés

A 21-24 számú rendszámfelismerő kamerák a város határban kerülnek elhelyezésre.

Képviselői kérdésre a polgármester úr elmondta, hogy korlátlanul bővíthető a rendszer. Ha utcák összefognak, akkor a kamerát a cég lízingeli 60 hónapos futamidőre, kameránként - remélem jól értettem 1 millió forintért - tehát havi kb. 20 eft/hó a költség. Az adatátvitel növelheti az egyszeri költségeket, ebben persze a telepítés költsége is benne van. De a pontos árat a kivitelező a helyszín ismeretét követően tudja megadni. Amit én írtam az csak egy becslés!!!

Zárt ülés következett.

{besps}2014/2014-02-13-17-49-26{/besps}
 
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb