Mesepark Óvoda Jótékonysági Nőnapi Bálja

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. március 11. Kedd, 16:23

IMG 5023

Hosszú évek óta rendez óvodánk jótékonysági bálokat, de az idei bál sikere minden eddigiét túlszárnyalta. A szülők, dolgozók lelkesedése az ügy iránt irigylésre méltó volt.

Idén is a Sport utcai edzőcsarnokban gyűlt össze a táncolni vágyók népes serege, s hogy ne lehessen senkinek panasza a zenére, rendhagyó módon két stílus ötvözéséből kerekedett ki a nagyszerű hangulatú est.

Aki a retro discora ropta szívesebben, az sem csalódott, de emellett az élő zene varázsát sem kellett senkinek hiányolni, hiszen az időn felváltva megosztozva hangzottak fel a különböző zenei stílusok, köszönhetően Dj. Alexnek, ill. Varga Jenőnek, aki puszta jótékonyságból zenélt az éjszaka során. Ugyanígy tett Palotás Ágnes művésznő is, aki műsorával azonnal megalapozta a fergeteges jókedvet! Hálás köszönet nekik ezért!

Köszönetet mondunk a csarnok üzemeltetőinek, dolgozóinak a segítségért, minden kedves szülőnek, nagyszülőnek, aki bármilyen formában hozzájárult a bál sikeréhez, ill. mindazon üzleteknek, vállalkozóknak, akik különböző felajánlásokkal gazdagították a tombola  nyeremények sorát:

Kovács Fotó, Nemes Optika, Szita Róbertné Bőrdíszmű Fodrászkellék, Somogyvári Optika, Fantázia Turi Herczeg Lászlóné, Vodafone, Lanocar Autóalkatrész és Szerviz, Marcali Forrás Kft, Svitcz és Társa Húsbolt, Euronics Kft, Szántai Imréné Perfecto Divatárú, Bartis Ékszer, Budmil,Viktória Sport, Piton Kisállat Kereskedés, Husqvarna Spilák Kisgép, Azurit Ékszer Óra, Dorka Szépségszalon, Toto Lottozó, Gazdacentrum, Bárdi Autó, Amazon Kisállat Kereskedés, Bojtor Béla Vállalkozó, Rinkóczy Autószervíz, Kampó Horgászbolt, Vi-vi Szaküzlet, Hársfa Patika, Sarok Üzletház, Napraforgó Ötlettár, Telecom Üzlet, Szántai Imre, Molnár Ferencné, Gyék, Marcali Kistérségi Többcélú Társaság, Tekla, Marcali Agro Kft / Varga László/, Z+D, Kínai Üzlet / Széchenyi utcai/, Somi Játék, Mézes Mackó Étterem, Saubermacher, Verda Autósbolt, Nemes Endre Vállalkozó, Bohár Andrea, Orsi Jóga, Raab Karcher Tüzép, Dóra Barkács, Mester Cukrászda, Posta, Horváth József Vállalkozó, Meiszterics János, Bödő Fotó Kft, Spend Kft, Pintér Autó szerviz, Euro Sarok Rózsahegyi Kft, Gadácsi Autóház Kft Marcali, Somogy Kéményseprő- Mester Kft, Marcello Pizzéria, Herczeg László Gumiszerviz, Nyakas Istvánné Vállalkozó, Csoba Papír, Masino Zálogház, Déghy Bt, Spilák Kisgép, Traktor Szaküzlet, Balázs Glas Kft, Mini Vitál, Kézművesek Boltja, Fábos Alkatrész Bolt, Tanahús, Gyöngyvirág Üzlet, Szántó Kertészet, Fehér Fivérek, Gyöngyház, Tesco, Alakvarázs Stúdió.

Képek a bálról!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb