Huszárcsákó és gyöngykokárda

Írta: Marcali Múzeum
Megjelent: 2014. március 14. Péntek, 04:56

Noszy Muzeum 0315-19

Csütörtök délután - március idusára készülődve – a Noszlopy Iskola 4.B osztálya kézműves foglalkozáson vett részt a Marcali Múzeumban.

Az egyik asztalsornál a leányok Omrai Béláné, Margó irányításával gyöngyből kokárdát fűztek. Eleinte ugyan kicsit makrancoskodtak az apró szemecskék és a drótszálak, végül azonban mindenkinek elkészült az ünnepi kitűzője, a gyöngykokárda.

A másik csoportban az ifjúurak paripát készítettek vesszőből, rafiasörénnyel. A harmadik „munkafronton" pedig huszárcsákót barkácsoltak a legények „tollforgóval", díszszalaggal feldíszítve egyéni ízlésük szerint.

A reformkor jellemző szimbólumai mellett éneklésre és verselésre is sort kerítettünk, majd a korabeli ruházatnak megfelelően elkészített huszár öltözékek is felpróbáltattak.

Az ünnepi készülődésben Bea tanító nénik (Babainé Mikó Beáta és Szilágyiné Pozsár Beáta) is hathatós segítséget nyújtottak a szebbnél-szebb munkadarabok összeállításában.

Babainé Mikó Beáta és Szilágyiné Pozsár Beáta

A fotókat Ilácsa József készítette

{besps}2014/2014-03-14-04-49-26{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb