Húsvétváró kézműves foglalkozás a Marcali Múzeumban

A hét dereka sem telhetett el húsvéti készülődés nélkül. Kis társaink voltak a kézműveskedésben a Noszlopy iskola másodikosai.
A délután folyamán felelevenítettük a tavaszi ünnepkör jellemzőit és a hozzákapcsolódó szokásokat, majd hozzáfogtunk az ajándéktárgyak elkészítéséhez. A szorgos kezek nyomán szalvétatartó csuhényuszikák, nyúlfigurák, tojástartó kosárkák és húsvéti papírtyúkocskák, tapsifülesek kerekedtek az odakészített alapanyagokból.
A forgószínpadszerű választási lehetőségnek megfelelően minden gyerek, - sőt még Marcsi tanító néni is - kipróbálhatta a „tekeri, tekeri, tekeri!" varázsszavakra szép, színes kötélkét sodró kötélgyártó eszközünket is.
A nyüzsgős időszak végére már csak az jelentett problémát, hogy hogyan is szállíttatnak az iskolába, s onnan haza a saját kezűleg gyártott tárgyacskák.
A gyermekcsapat távozása után, a tapasztalatokat meghányva-vetve már a következő foglalkozás tervéről ötleteltünk.
Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy a hozzánk látogató csoportok tagjainak új ismereteket, élményeket jelentenek a múzeumban töltött órák. Az iskolai közegtől nagyban eltérő környezet, az új kézműves technikák, a különleges tárgyak érdekessé teszik ezt a fajta tanulást. Felkeltheti a gyerekek érdeklődését témák, foglalkozások iránt. A kíváncsiság, a motiváció pedig felbecsülhetetlen érték az életünkben!
{besps}2014/2014-04-10-18-46-57{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.