Fő tartalom átugrása

Mikszáthos díjdáridó

Írta: Horváth László
Megjelent: 2014. április 11. Péntek, 18:24

MNYH 047

Hullottak az elismerések rendesen, némelyek derékig díjazásban gázoltak. Nyilván megérdemelten. Véget ért a Magyar Nyelv Hete, elfogytak a versenyek, gazdára leltek a helyezések.

És bizony sok volt versenyből, jutalomgazdából egyként. A főtárgyi – magyar, matek, környezet – megmérettetések mellé odabújt még a rajz, a vers- és a mesemondás ráadásnak. A bőven száz fölé taksálható oklevelet létszámban azért kevesebben szerezték meg, hiszen a díjgyűjtők között – mint mindenütt – a harácsolóan halmozó típus is föllelhető.

Amire az eredményhirdetés lezajlott, vetett közénk a jószerencse pár villámlábú táncosfélét, akik – linóleumra lépve – nagy hirtelenséggel ragadták magukkal a korábban csak közönségnek kínálkozókat is. Köszönet érte! Táncházalt ott mindenki, kérem szépen! (Csak én nem, de lehet, hogy pusztán a fényképezés miatt...)

{besps}2014/2014-04-11-18-19-10{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb