Sportnap a Szakiban

A tavaszi szünet utáni első iskolai napon, április 23-án került megrendezésre a hosszú évekre visszanyúló, hagyományos sportnap a Marcali Szakképző Iskolában. A rendezvény célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a rendszeres testmozgás fontosságára, közérzetjavító és egészségmegóvó hatására.
A tanulók az iskolában kosárlabda, röplabda és asztalitenisz mérkőzéseket játszottak, a kispályás labdarúgáshoz pedig a Városi Sportcsarnok biztosította a helyszínt. Sokan választották a gyalogtúrát is, ahol a város különböző pontjain felállított állomásokon tréfás szellemi és fizikai feladatok várták az indulókat. A végállomás a boronkai játszótér volt. Míg a társak túráztak, vagy sportoltak, minden osztályból egy háromfős csapat főzőversenyen mérte össze gasztronómiai tudását. Bográcsban készültek az ételek, melyek természetesen az osztály ebédjét is biztosították. A rendezvényen az iskola mind a 250 diákja aktívan részt vett, jó hangulatban, eseménydúsan telt a nap.
Az eredményhirdetésre május közepén került sor. A díjak megvásárlásához a Marcali Városi Önkormányzat szabadidő és diáksport pályázatán elnyert támogatás biztosította az anyagi hátteret. A győztesek értékes sportszerekkel lettek gazdagabbak, de természetesen minden díjazottnak jutott egy-egy csokoládé vagy üdítő.
{besps}2014/2014-05-21-13-03-20{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.