Fő tartalom átugrása

Kozma Krisztián a Csengey Dénes Kárpát-medencei versmondó verseny 3. helyezettje

Írta: Berzsenyi Dániel Gimnázium
Megjelent: 2014. május 27. Kedd, 16:56

DSCN0392

Mint arról korábban hírt adtunk, Kozma Krisztián, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 12. E osztályos tanulója a Csengey Dénes országos, Kárpát-medencei vers-, prózamondó- és énekelt vers verseny keszthelyi elődöntőjéről bejutott az országos fordulóba.

A verseny döntőjét május 23-án és 24-én tizenegyedik alkalommal rendezték meg Nagykanizsán a Honvéd Kaszinóban, melyre az elődöntőket követően a Kárpát-medence magyar lakta településeiről érkeztek a versmondók és énekesek. A 36 vers-és prózamondó szombaton délelőtt és délután adott elő egy-egy művet.

A zsűriben neves színészek, kritikusok, rendezők bírálták az elhangzott produkciókat, a zsűri elnöke Vándorfi László, a veszprémi Pannon Várszínház igazgatója volt.

Az eredményhirdetés és a gálaműsor este 8 órakor kezdődött Medgyaszay Házban. Az emléklapok kiosztása után a különdíjasokat jutalmazták, majd a helyezetteket ismertették.

Nagy örömünkre Kozma Krisztián a 3. helyért járó oklevelet és értékes pénzjutalmat vehetett át. Gratulálunk és további sikereket kívánunk.

csegey-versmondo-2

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb