Fő tartalom átugrása

Marcali sikerek

Írta: Marcali Szakképző
Megjelent: 2014. október 22. Szerda, 18:37

5 pekverseny

2014. október 18-án került megrendezésre a Pék Hagyományőrző Verseny (Kenyér világnapja – október 16. - alkalmából) a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző és Szakiskola szervezésében Budapesten.

A csapatok feladata, hogy hagyományos és tájjellegű sütőipari termékeket készítsenek. A verseny szóbeli feladattal kezdődött, melynek keretében a csapatok (2 fős) a kiadott szóbeli feladatokból (kürtős kalács, pozsonyi kifli, dübbencs, tepertős pogácsa) húzással választották ki a feleletüket, majd ezután következett a gyakorlati feladat.

Ennek során tíz termék közül (fumu, kulcsos kalács, pacsni, paprikás kifli, vesu, rongyos kifli, gubarúd, hőkön sült perec, mindszenti kalács, szegedi vágott) a zsűri által kiválasztott két terméket - kulcsos kalács, pacsni - kellett elkészíteni 3 óra alatt. Az értékelésnél a szóbeli feleleteket, az elkészített termékeket és a dekorációt is figyelembe vették.

A hagyományőrző versennyel párhuzamosan került megrendezésre a Pozsonyi kifli verseny is, ahol egy másik tanulónak 20-20 db mákos és diós pozsonyi kiflit kellett elkészítenie 4 óra leforgása alatt.

A zsűri értékelése alapján a Marcali Szakképző Iskola az alábbi helyezéseket érte el:

Hagyományőrző verseny: 7. helyezés
Résztvevő tanulók: Magyar Annamária és Tóth Zsófia

Pozsonyi kifli verseny: 10. helyezés
Résztvevő tanuló: Cseke Kornél

Felkészítő tanárok: Lassú Andrea, Salamon Éva
Gyakorlati felkészítő: Boda Sándor

{besps}2014a/2014-10-22-18-34-19{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb