Halottak napi mise Gyótán
Írta: Kissné Molnár Ágnes
Megjelent: 2014. november 03. Hétfő, 04:36
Gyótán egy évben 3 alkalommal van mise. Gondoltam egy nagyot és Németh József atyát megkértem, hogy Halottak napján tartsunk misét Gyótán is.
A kezdeményezés jónak tűnt mivel szép számmal eljöttek, hogy együtt imádkozzunk elhunytainkért.
József atya szép gondolatokat osztott meg velünk az elmúlásról és az elhunyt szeretteinkről.
A mise után közösen kimentünk a temetőbe, ahol együtt imádkoztunk a néhai gyótaiakért.
Köszönöm a gyótaiak nevében a mai nap szép pillanatait József atyának és a Kántor úrnak is.
{besps}2014a/2014-11-03-04-33-41{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon