Művészetek Találkozója

A Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola rendezi ez évben a Somogy megyei művészeti iskolákban tanító művésztanárok bemutatkozását, Művészetek Találkozója címmel.
A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola által kezdeményezett és már több alkalommal létre hozott fontos esemény házigazdája lett ezúttal a marcali művészeti iskola. A rendezők reménye szerint egy olyan sorozat indul el, melyben Kaposvár után a megye más településein is bemutatkozhatnak azok a művésztanárok, akik reprezentálják Somogy megye művészetoktatását. Szinte minden művészeti területről érkeznek produkciók, alkotások a november 25-i rendezvényre. 16 órakor a képzőművészeti alkotások kiállításának megnyitójára, 18 órakor pedig a színpadi produkciókra kerül sor, a marcali zeneiskolában. Részletekről a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola honlapján és facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
