Fő tartalom átugrása

Jó játék a csuhé!

Írta: Marcali Múzeum
Megjelent: 2014. december 02. Kedd, 04:06

Muzeum Nikla-26

Az őszi betakarítási munkák melléktermékei a kukoricacsutka, a kukoricaszár, és a csuhé kedvelt alapanyagai az ügyeskedni vágyó gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Így gondolták ezt a „Bölcsesség kezdete" Óvoda, Általános Iskola és Zeneiskola niklai tagintézményének, a Berzsenyi Dániel Általános Iskolának pedagógusai is, akik tanítványaikkal a Marcali Múzeum kézműves foglalkozását választották egy-egy pénteki múzeumlátogatás alkalmával.

Először az alsó tagozatosok ismerkedtek meg a múzeum állandó kiállításával, majd a felső tagozatosok is a városba utaztak, hogy régi mesterségekről, iparosokról, vásári szokásokról is ismereteket szerezzenek, s mindeközben meg is tapasztalhassák a saját kézzel alkotott tárgyak születésének örömét. Az adventi időszakra gondolva angyalkák, csengők, virágok, s csuhéfigurák is készültek a szorgos kezek alatt.

A magasabb évfolyamban tanulók már önálló kiállítás-nyomozást is megpróbálhattak a feladatlapok segítségével, s ízelítőt kaptak a múzeumban dolgozó szakemberek munkájából is.

A november végi foglalkozások már a karácsonyi ünnepi készülődés részét képezték, melynek folytatásaként a következő napokban gyermekcsoportok követik majd egymást a múzeum látogatók számára kialakított tereiben.

fotók: Ilácsa József

{besps}2014a/2014-12-02-04-01-41{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb