Fő tartalom átugrása

Karácsonyváró foglalkozások és Családi Mézesnap a Marcali Múzeumban

Írta: Marcali Múzeum
Megjelent: 2014. december 18. Csütörtök, 07:55

mezes muzeum-009

A karácsonyi ünnepkör kezdetét advent első vasárnapjától (minden évben november 27 – december 3. között) számítjuk. Az elkövetkező négy hétben örömmel és várakozással készülődhetünk a meghitt, gyermekek számára különösen boldog karácsonyra.

A Marcali Múzeumban az elmúlt két hét minden napjára jutott olyan elfoglaltságokból, amelyekkel az ünnepvárás jegyében töltöttek el gyermekcsoportok egy-egy kellemes délelőttöt, vagy délutánt.

Készítettünk mézeskalács tésztából illatos karácsonyfa-díszeket, ajándéktárgyakat, és karácsonyi dekorációt szolgáló kézműves tárgyakat is. Beszélgettünk az áramszolgáltatás előtti időkről, s arról is, hogyan világítottak a régmúlt időkben, s milyen módon készült a gyerta.
Vendégeink közül a legkisebbek óvodások voltak, őket alsó tagozatos iskolások, felső tagozatosok, sőt középiskolások is követték.

A Családi Mézesnapon pedig apukák, anyukák, és nagymamák is együtt ügyeskedhettek csemetéikkel.

Az iskola utolsó hetében sem árválkodik látogatók nélkül a foglalkoztató terem, és a kiállítótér, hiszen még e héten is csoportok jönnek, hogy éljenek a múzeum kínálta lehetőségekkel.

{besps}2014a/2014-12-18-07-45-09{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb