Kavicsbányák hódítása a keszthelyi hegységben, kontra rezi vár ...

Írta: Zsiga-bá
Megjelent: 2014. december 25. Csütörtök, 05:20

mini-DSCN3733

December 24.i jó időt kihasználva, kilátogattunk a keszthelyi hegységbe, hogy meghódíthassunk pár kavicsbányát. Magasan járt a nap, amikor elhagytuk autónkat s bringáink nyergében kacskaringóztunk Gyenediás utcáin. Hamar elhagytuk az aszfaltot s célba vettük az első kavicsomlást.

Meredek emelkedők szipolyozták a téli punnyadásból kizökkentett izmainkat. Néhol a kemény 1/1-s áttét is kevésnek bizonyult, ezért a tili-tolié volt a főszerep. Árnyékban fagyott kavics, napos terepen lazatalaj, esetleg a sár keserítette kerekeink gördülését. 19 km-nél végre elértük a Rezi várat, amelyet pikk-pakk körbe jártunk. Pár fotó a párától duzzadó tájból, aztán nyargalás vissza, a lehető legrövidebb úton.

Attól tartva, hogy a naplemente az erdőben ér bennünket. De a vissza út sokkal könnyebbnek s gyorsabbnak bizonyult, mint az arra tartó. Így nagyon hamar a civilizáció szennyesében találtuk magunkat. A Meki parkolóban aztán várt bennünket a magára hagyott autókánk. Teljes távunk 36 km lett és azt hiszem erre az évre ennyi volt a terepbringa. További jó egészséget mindenkinek, Zsiga-bá

{besps}2014a/2014-12-25-05-54-16{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb