Fő tartalom átugrása

Erzsébet Tábor

Írta: Hámos Zsuzsa
Megjelent: 2015. augusztus 14. Péntek, 07:48

DSCN0673

A Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet program keretén belül a „Mesés nyár vár ránk” címmel kiírt táborozási program támogatásával 2015. 08. 02 – 08. 07. között 20 fő (12 marcali, 5 kelevízi, 3 nagyszakácsi gyermek) gyermek számára két családgondozó kíséretében 6 napos fonyódligeti táborozást szervezett.

 

A gyerekek nagyon jól érezték magukat: rengeteget fürödtek a Balatonban, különböző szervezett programokon vehettek részt, úgymint pld. helytörténeti vetélkedőn való részvétel városnéző kisvonattal, vízi kalandpark, tábori olimpia, diszkó, éjszakai bátorság próba, táncház, kézműves foglalkozás, bábszínházi előadás, Kávészünet koncert, Erzsébet vetélkedő. A programokon való részvétel során előkelő helyezéseket értek el, és sok-sok ajándékkal és éremmel térhettek haza.

 

A gyermekek lakhelye szerinti települések képviselő-testületei által nyújtott külön támogatásból a gyerekek számára badacsonyi kirándulást is szervezhettünk. A gyerekek Fonyódligetről Fonyódra vonattal utaztak el, ahonnan a Hunor nevű gyorshajóval hajóztak át Badacsonyba. A résztvevő gyerekeknek már az utazás is nagy élményt jelentett. A kikötőbe beérve felsétáltak a Rózsakőhöz, továbbá megnézték a helyi nevezetességeket, majd visszafelé szintén a gyorshajóval utazhattak.

 

A táborban minden résztvevőről készült egy ún. tábori fotó, melyet a tábor zárásakor egy emlékkönyvbe ragasztva kaptak meg; az emlékkönyv egy DVD lemezt is tartalmazott tábordallal, riportokkal.

 

{gallery}2015/2015_08/2015-08-14-07-42-40{/gallery}

A galériához kattintson a képre!

 

{gallery}2015/2015_08/2015-08-14-07-43-19{/gallery}

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb