Fő tartalom átugrása

Fát ültettek Bizén az elszármazottak

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2015. október 24. Szombat, 20:08

DSC 0440a

Faültetés, elszármazottak találkozója, keresztszentelés. Három hagyományt is ötvözött a Vendel napi programsorozat Bizén.

 

A bizei elszármazottak találkozója felett a kezdetek óta H. Rádics Márta, a Marcali Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke bábáskodott, akit számos kötelék fűz Marcali ezen városrészéhez.

 

A hívásra időről-időre hol kevesebben, hol többen érkeznek Bizére. 2005-ben, mikor a Szent Vendel templom felújítása elkészült, az ős-bizeiek fákat is ültettek a kultúrház melletti parkba. Ebben a parkban látható az a két idős hársfa is, melynek táblája azt hirdeti: ültetve Erzsébet királynő emlékére, halálának évében 1898-ban.

 

Bizének feltehetőleg azért Vendel lett a patrónusa, mert a faluban jelentős mértékben állattartással is foglalkoztak, így, amikor az állatok valamilyen bajban voltak, a pásztor Szent Vendel közbenjárását kérték. Innen a Vendel-napi búcsú hagyománya.

 

A faültetést, az elszármazottak találkozóját és a Vendel napot ötvözte a hétvégi programsorozat Bizén.

 

Az elszármazottakat Fekete Lajos a városrész önkormányzati képviselője, valamint H. Rádics Márta fogadta és köszöntötte. Vigmondné Szalai Erika, a Kulturális Központ igazgatója a bizei hagyományok találkozójáról, s azok továbbéltetéséről beszélt, majd az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a Kulturális Központ „Marcali portrék” című vándorkiállítását, mely most a bizei kultúrházban látható.

 

Varga Orsolya énekes műsora után újabb faültetés volt a parkban: ezúttal Vendel Nap 2015 elnevezéssel. A platánfát Fekete Lajos képviselő a Vendel napi találkozó, Vigmondné Szalai Erika pedig a kultúra és a hagyományok továbbadása szimbólumaként ültette el.

 

A program vasárnap, a búcsú napján szentmisével és keresztszenteléssel folytatódott.

 

A bizei szőlőhegyen 1900 – ban állított keresztet két éve villámcsapás rongálta meg. A keresztet városrészi alapból sikerült rendbe tenni. A helyreállított keresztet Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa áldotta meg. (VE)

 

Köszönöm a képeket Tomisa Bálintnak!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb