KÉSZ zarándoklat Csehimindszentre

Írta: Pozsonyi György
Megjelent: 2015. november 18. Szerda, 12:31

KESZ LLead

Negyven évvel ezelőtt, 1975. május 6-án hunyt el Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, 83 éves korában, egy bécsi kórházban érte a halál. Ebben az évben nemcsak halála 40. évfordulójára emlékezünk.

 

Száz évvel ezelőtt, 1915. június 12-én szentelték pappá az akkor még Pehm József nevet viselő ifjút . Harminc évvel később, 1945 szeptemberében a pápa Mindszenty József veszprémi püspököt esztergomi érsekké nevezte ki. 2015. október 7-én emlékeztünk meg Mindszenty József esztergomi beiktatásának 70. évfordulójára.

 

Életének e négy nevezetes kerekszámú évfordulója adott alkalmat arra, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének marcali csoportja 2015. november 14.-én megemlékezzék szülőhelyén a bíboros hercegprímásról.

 

Szombaton utaztunk autóbusszal Csehimindszentre. A zarándoklat Déri Péter helyi plébános úr által bemutatott misével kezdődött, majd elmondta a templom történetét és végig vezetett bennünket a Mindszenty kiállításon.

 

A templom története a falu történetével összeforrt. A község Vas megye déli részén, a Kemenesháton, változatos domborzatú tájon fekszik, a Zala folyó vízgyűjtőjén. Igazgatási területe észak-déli irányban hosszan elnyúlik, így azt érinti a 8-as főút is. A falu lakott területe az egykori Katonák útjától délre fekszik a Széplaki-patak völgyében. Mindszent nevét temploma védőszentjéről kapta.

 

A falu neve először 1314-ben szerepel egy oklevélben, mely szerint a Mindenszentek templom a Vasvári család közös kegyurasága alatt maradt. 1359-ben és 1372-ben is említették okiratok a plébániát. 1436-ban földesurai az Ostffyak voltak, akiknek itteni birtokaira Zsigmond magyar király adott új adománylevelet.

 

A 16. század első felében a Dessewffy, a Polányi és a Török családok rendelkeztek itt birtokrészekkel. 1553-ban a falu házainak nagyobb része üresen áll a pestis miatt. A török időkben 1588-ban Pusztafalunak írták, amely csak 1678-ban települt újra. 1690-ben teljesen romos. Az 1698-as Kazó féle vizitáció szerint már újjáépítették, zsindellyel fedték.

 

Plébániáját 1756-ban állították vissza. Ekkor még nem volt tornya. Az 1758-as Visitatio már említi tornyát. Hajója ekkor cseréppel fedett. A kegyúr, Festetics József jóvoltából sekrestye, oratórium és kórus épült. Az 1978-as falkutatás után helyreállították a román kori ablakokat és a déli kaput is feltárták.

 

A legutóbbi felújítás és átalakítás 2014-ben történt, amely megváltoztatta a falu egész központját.

 

A ma álló templom alapjait a XIII. század derekán rakták le téglából. A templomhajó 10 m hosszú és 9 m széles volt, amelyhez az 1330-as évek körül kapcsolták a hajóval azonos szélességű 8 m hosszúságú sokszög alaprajzú szentélyt kora gótikus stílusban. A templom belseje népies barokk, a főoltáron Dorfmesiter kép, melynek alsó része a magyar szenteket ábrázolja. A dorfmeister képet secco veszi körül. (A szekkó (al secco, olasz, jelentése „szárazon”. A murális művészetben egy olcsóbb, elterjedtebb falfestési technika, mint a freskó.)

 

A falfestmény fő témái a 20-21. század boldoggá, szentté avatottjainak élettörténete. (Szent Maximilián Kolbe, Boldog Kalkuttai Teréz anya, Boldog Batthyány László). A jobb alsó részen a Bíboros édesanyjának ábrázolása látható.

 

A templom körül modern stáció készült, melynek alsó részén Mindszenty József életéből néhány szavas magyarázatok, odaillő idézetek vannak. A keresztút ilyen módon való kialakításának célja, hogy korunk embereit figyelmeztesse, érdemes napjainkban is kiállni a keresztény értékrendért. A keresztút bronz domborművei Szabó Imrefia Béla alkotásai.

 

1892-ben a településen élő kisnemesi családban született Mindszenty (Phem) József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. (1941-ben változtatta meg a nevét, mely szeretett faluja nevét idézi.) A Fő utca 34. számú ház Mindszenty József szülőháza, ezt egy emléktábla is jelöli. A községben szobrot is emeltek az érsek emlékére. A plébánián szálláshely és zarándokház található, mellette a Fő utca 40. alatt, rendezték be az emlékházat. Három szoba van berendezve életének történetéről, fényképek, különféle relikviák, újságcikkek formájában.

 

Különösen jelentős a Terror Háza tulajdonában levő kiállítási anyag, mely a bebörtönzésének szenvedéstörténetét mutatja be. Az „Isten Szolgája” minél előbbi boldoggá, szentté avatásáért imádkoztunk. (Ha valakinek a boldoggá avatása elkezdődött, törvényesen használható az Isten szolgája elnevezés.

 

A zarándokok hazafelé megtekintették a csodálatos búcsúszentlászlói barokk plébániatemplomot is.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb