KÖSZÖNET!
Mint ismeretes, a Marcali Mentőállomás a közelmúltban több más állomással együtt korszerűsítésen esett át. Ennek keretében sok minden megújult, de a belsőt tekintve, teljesen nem tudtunk elszakadni az elavult régi, már rég leselejtezésre váró berendezési tárgyaktól.
A Marcali Mentők Közalapítványa ebben tudott némileg segíteni. Kistérségünk polgárainak felajánlásai, adójuk 1%-ai lehetővé tették, hogy vásároljunk új bútorokat, ezzel komfortosabbá, vagy modernebbé téve a munkahelyünket.
Az Önök jóvoltából most már vannak új állófogasaink, falra szerelhető fogasok, a nappali tartózkodónkban új támlás székek, kényelmes fotelek, valamint az éjszakás dolgozóinknak új ágyak, matracokkal, éjjeliszekrénnyel.

Az új nyílászárókhoz, megrendeltük az új szalagfüggönyeinket. Ezek a vásárlások több mint 1,2 millió!!!! forintba kerültek. AMIT ÖNÖK ADTAK ÖSSZE! És mi ezt tudjuk, hálásak vagyunk, és nem feledjük!

Mindezzel párhuzamosan természetesen folyamatos a legújabb mentéstechnikai eszközök vásárlása, beszerzése. Ezért most több mint fél millió forintért szereztünk be égési szetteket, különféle végtag- és medencerögzítő eszközöket, légútbiztosító tubusokat.
Mindezek mellett, vannak olyan emberek, akik önzetlenül segítenek is. Nemes Endre évek óta ingyen látja el szódával, Pi-vízzel a dolgozóinkat! Évek óta! Ingyen! Vagy például a Telekom: Tislér Zoltán és kis "csapata" a napokban teljesen ingyen vezetékezték be állomásunk helyiségeiben a kábeltévét, és az internetet. Nem fogadtak el pénzt!
Ja, és a Katasztrófavédelem Marcali tűzoltói! Akik egész nap segítettek, és pakoltak velünk együtt! Hála nekik is!
Sok apró dolog hiányzik még, de már sokkal jobb körülmények közt telik az idő addig, amíg nem érkezik újabb riasztás.
Magam, és minden mentődolgozó kollégám nevében szeretném megköszönni az Önök hozzánk valójóságát, adójuk 1%-t. Kérjük, hogy a továbbiakban is támogassák Mentőalapítványunkat.
Kollégáim nevében: Vizvári Zsolt
Marcali Mentők Közalapítvány
8700 Marcali Kossuth u. 41.
Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. (K&H Bank Zrt.)
10403947-39411716-00000000
Adószám: 18769533 - 1 - 14