Fő tartalom átugrása

Falunapi vígasság Gyótán

Írta: Kissné Molnár Ágnes
Megjelent: 2016. augusztus 09. Kedd, 03:24

DSCF2443

Augusztus első szombatján került sor a Falunapi vígasságra Gyótán.

 

Melyet a hagyománynak számító tekeversennyel kezdtünk. Ennek népszerűségét mutatja, hogy a szomszéd falvakból is járnak át hozzánk. Az I. helyezett a boronkai Csatári Csaba lett, II. helyezett Csömendről Miklovics Sándor, a III. helyezett Marcaliból Németh Zoltán.

 

A gyerekeknek ügyességi versenyekkel kedveskedtünk, nagyon népszerű volt, a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezték a feladatokat. Niklai János dalaival szórakoztatta a megjelenteket, majd a Noszlopy iskolások színvonalas műsora következett. Köszönjük Takács Gáboréknak és a szülőknek, hogy a táncos gyerekeket elkísérték Gyótára, és a szép ruhákban és a táncokban gyönyörködni tudtunk.

 

Babgulyással láttuk vendégül a megjelenteket, majd Fazekas József húzta a talpalávalót.

 

Köszönjük a Gamesz munkatársainak, hogy a környezetet rendezetté varázsolták és köszönöm minden közreműködőnek, hogy egy nagyon jól sikerült rendezvényt tudhatunk magunk mögött.

 

Augusztus utolsó szombatján, 27-én rendezzük a szezonzáró tekeversenyt.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb