Fő tartalom átugrása

Napközi Erzsébet tábor

Írta: Hámos Zsuzsanna
Megjelent: 2016. augusztus 25. Csütörtök, 21:05

 DSCN0279

A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet program keretén belül Napközi Erzsébet tábor címmel kiírt táborozási program támogatásával 2016.08.08.–08.12. között a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolába járó 20 gyermek számára egy családsegítő és egy esetmenedzser vezetésével napközis tábort szervezett.

 

A gyerekek nagyon jól érezték magukat: többféle szabadtéri és benti foglalkozáson vettek részt. A táborszervezők sorversenyt, fociversenyt szerveztek számukra. A Helytörténeti Múzeum kiállításának megtekintését követően pólót batikoltak.

 

Sajnos a rossz idő miatt a Városi Fürdőbe szervezett strandolás elmaradt, azonban a gyerekeket próbálták más érdekes foglalkozással lekötni: társasjátékoztak, csocsóztak, ping-pongoztak, karikadobálóval játszottak. A Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban filmvetítésen vettek részt.

 

Utolsó napon a keszthelyi Balatoni Múzeum kiállításait tekintették meg, ezt követően múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A tábor ideje alatt a résztvevők napi négyszeri étkezésben részesültek. Úgy gondoljuk, hogy minden gyermek egy élménydús hetet tudhat maga mögött!

 

A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolának ezúton is köszönjük a helyszínt!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb