Matematikából jeles!

A Bolyai Matematika Csapatverseny Balatonföldváron tartott megyei díjkiosztó ünnepségére a marcali általános iskolák 8 csapata kapott meghívást, 4 csapat a Noszlopy és 4 csapat a Mikszáth iskolából, ami kiemelkedően szép eredmény.
A megyei versenyen a legfeljebb 4 fős csapatoknak nagyon ügyes összedolgozás, valamint pontos taktika volt szükséges a logikai, arányossági, kombinatórikai, helyenként geometriai elemeket is tartalmazó feladatok megoldásában, ugyanis a pontatlan válaszok pontvesztéssel is jártak e versenytípusban.
Mindkét iskolából voltak tanulók, akik már az előző évben, években is okleveles helyezést értek el, sőt már országos versenyen is megmérettettek, illetve voltak újonnan alakult csapatok, akik első versenyükön kivívták a megyei 1-6. helyezés valamelyikét.
Az ünnepség díszvendége Dr. Obádovics József Gyula professzor, a matematika tudományok kandidátusa volt, aki feladatokkal, anekdotákkal köszöntötte a díjazott tanulókat.
Eredmények: Noszlopy iskola
3.osztály „ Számkirályok ” nevű csapata
megyei 1.hely - országos döntős
Csapattagok: Bohár Bálint, Bohár Marcell, Király Kristóf
Felkészítő: Tamás Henrietta
4. osztály „ Materő ” nevű csapata megyei 3. hely
Csapattagok: Bogyó Gergő, Gulyás Vivien, Lengyel Petra, Tóth Fedóra
Felkészítő: Magyar Vendelné
5.osztály „ Számzabálók ” nevű csapata megyei 6.hely
Csapattagok: Bali Bálint, Baranyai Áron, Berecz Barna, Péterffy Zoltán
Felkészítő: Kissné Ható Beatrix
7.osztály „ Nincs nevünk ” csapata megyei 6.hely
Csapattagok: Kovács Pál, Nikula Bettina, Sárvári Panna, Takács Gábor Bence
Felkészítő: Kissné Ható Beatrix
Eredmények: Mikszáth iskola
4.osztály „ Hoppá! ” nevű csapata megyei 5.hely
Csapattagok: Bojtor Nóra Lili, Elek Bálint, Makai Eszter, Németh Zsófia
Felkészítő: Mód Lászlóné
5.osztály „ Villám négyes ” nevű csapata megyei 4.hely
Csapattagok: Kárpáti Zoltán, Pápai Dániel, Rajnai Zsombor, Varga Kristóf
Felkészítő: Guriczáné Kaposi Györgyi
7.osztály „ Tippmixi7 ” nevű csapata megyei 4.hely
Csapattagok: Bojtor Norbert, Makai Zsófia, Németh Barnabás, Papp Máté
Felkészítő: Guriczáné Kaposi Györgyi
8.osztály „ Mixi8 ” nevű csapata megyei 6.hely
Csapattagok: Dávid Alexandra, Fekete Ákos, Papp Csenge, Tombor Máté
Felkészítő: Guriczáné Kaposi Györgyi, Guricza Gyula, Zsiborás József
A galériához kattintson a képre!


