Utazó Múzeum
„Balatoni nádas berek” címmel új – a Múzeumok Őszi Fesztiválján debütáló – tematikus foglalkozással bővült a Marcali Múzeum múzeumpedagógiai kínálata.
Az országos rendezvénysorozat helyi záróeseményét a legapróbb múzeumlátogatóink számára alakítottuk ki. A vizek élővilágát, valamint a Balaton környékén élők hagyományos mesterségét, a halászatot megidéző témát sok-sok játékkal, mozgással, beszélgetéssel állítottuk középpontba.
A kétnapos programban a marcali Bóbita Óvoda minden csoportja, valamint a niklai Mézengúz Óvoda gyermekei vettek részt oly módon, hogy a múzeumpedagógus az adott óvodában tartotta meg az óvodapedagógusok együttműködésével az interaktív játékos foglalkozást.
A téma általános iskolásoknak szóló változata kidolgozás alatt áll, a továbbiakban reményeink szerint iskolás csoportok is szívesen választják majd e természettudományos és néprajzi ismereteket nyújtó szolgáltatásunkat.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a Marcali Múzeumban öt rendezvény valósult meg, amelyek során célcsoportjaink voltak óvodások, középiskolások, pedagógusok és helytörténet iránt érdeklődő egyéni látogatók is.
Az év végére - a múzeumpedagógiai foglalkozások mellett- új időszaki kiállítással is készülünk, amellyel már a téli ünnepkör hagyományait szeretnénk bemutatni.
Programjainkról tájékozódhatnak plakátjainkon, valamint a www.marcalimuzeum.hu honlapon.
fotók: Bóbita Óvoda, Mézengúz Óvoda
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!