Fő tartalom átugrása

Jó évet zárt Marcali

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2016. december 30. Péntek, 11:51

Sütő László

Egy rövid interjúra kértem Dr. Sütő Lászlót Marcali Város Polgármesterét, ma délelőtt.

 

Milyen évet zár Marcali, és mire számíthatunk 2017 –ben?

 

2016. az egy kiegyensúlyozott év volt, a Város gyakorlatilag adóság mentesen tudta zárni az évet, sőt egy kis többletünk is van. 2016. igazán a felkészülés éve volt, hiszen rengeteg pályázat előkészítése, beadása történt meg. Illetve nagyon sok olyan beruházásnak az előkészítését végeztük el, amit majd saját forrásból kívánunk megvalósítani 2017 –ben.

 

2017 –től azt várom, hogy az előkészített projektjeink megkezdődjenek. Egy nyertes pályázatunk már kihirdetésre került, várhatóan az első negyedévben a továbbiakról is megszületnek a döntések. Ahhoz, hogy ezek 2017 –ben elkezdődjenek, és 2018 –ban megvalósuljanak, egyértelműen szükséges, hogy már az első negyedévben kihirdetésre kerüljenek a pályázati döntések.

 

Nagyon fontosak lesznek ezek a pályázatok a városnak, hiszen ezek a projektek intézmény felújításokról, közterületek rendbetételéről szólnak. Az elképzeléseinkről, terveinkről, pályázatainkról már korábban részletes tájékoztatást adtunk, ma már csak a döntésekre várunk.

 

2017 –ben elkezdünk több saját beruházást is. Ezek küszül én a legfontosabbnak az új városi ipartelepet tartom. A Puskás Tivadar utcánál át fogjuk vinni a vasút alatt a szennyvízcsatornát, a kenyérgyártól nyugatra lesz a vége majd az új vezetéknek, illetve az IKR irányába is lesz egy leágazás. Ezzel egy időben megtörténik majd az út felújítása is.

 

Elkészül a Liszt Ferenc utca járda felújítása, és az ivóvíz vezeték cseréje is, ami nagyon rossz állapotban van.

 

Jelentős munka lesz a Móra Ferenc utcai rekonstrukció. A tervezői munka már folyamatban van, ha az építési engedélyeket be tudjuk szerezni, akkor ott is megtörténik a csőcsere és az út felújítása.

 

Ez a három közmű rekonstrukciós munka lesz 2017 –ben a legnagyobb saját beruházás. A három együtt meghaladja az 50 millió forintot. Ez saját forrásból lesz finanszírozva, mert erre a célra nem lehet pályázni.

 

Nagy változás a Város életében, hogy az évvégével átadtuk az oktatási intézményeinket. Az átadás-átvétel papíron megtörtént. Fontosnak tartom, hogy zökkenőmentesen történjen meg ez a gyakorlatban is. Az szeretnénk, hogy a Város iskolái ne szenvedjenek semmilyen hátrányt ettől az új rendszertől. Ha szükség van az Önkormányzat segítségére, azt természetesen megadjuk!

 

Élnék az alkalommal és minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, boldog újesztendőt kívánok!

 

Köszönöm! Boldog újévet kívánok!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb