Fő tartalom átugrása

75 éve történt…

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2017. január 13. Péntek, 10:05

2017.01.12.14

75 éve történt... A magyar királyi 2. honvéd hadsereg keleti frontra küldése – előadás az Iparosházban

 

2017. január 12-én 18 órától a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában megemlékezést tartottak a doni katasztrófa évfordulóján. A rendezvény Szaka Zsolt elnök vezetésével, először a himnusz eléneklésével kezdődött, majd gyertyagyújtással és főhajtással folytatódott az egykori hősök és áldozatok emlékére az Ipartestület udvarán lévő Trianon emlékműnél.

 

Ezt követően a székház nagytermében Kiss Kálmán alelnök köszöntötte a megjelenteket, majd Pintér József népi citerás korabeli katonanótákkal emelte az est hangulatát. Ezután Juhász Sándor elszavalta Zsebesi László nyá. ezredes: „Pihenj, te néma, áldott hadsereg!” című versét.

 

Végül Forgó Ferenc, az Ipartestület tagja, tartott egy igen látványos vetített képes előadást. A beszédében kiemelte, hogy a magyar hadsereget nem a Szovjetunió elleni harcra készítették fel, hanem a Trianonban elcsatolt területek visszaszerzéséhez. Majd hozzátette azt is, hogy a németek a szövetségesi viszonyra hivatkozva kérték a magyar hadsereg bevetését a keleti fronton, amelyről még egy hivatalos dokumentumot sem írtak alá.

 

Forgó Ferenc külön foglalkozott a hadsereg szervezeti felépítésével, fegyverzetével és a kivonulás viszontagságaival. Röviden érintette a nyári és őszi harcokat (hídfőcsaták), majd a katasztrófa körülményeit, illetőleg a magas veszteségeket.

 

A majdnem teltházas rendezvényt Pintér József újabb citerajátéka és Szaka Zsolt elnök szavai zárták, aki bejelentette, hogy még januárban – a doni hősök tiszteletére – egy olyan gyalogtúrát tervez, amelynek keretén belül megkoszorúznák a résztvevők a város területén lévő második világháborús emlékművet.

 

Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb