Fő tartalom átugrása

Lekötelező irodalom 2017

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2017. április 12. Szerda, 09:25

P1120735

A Kaposvári Polgári Casino huszonegyedik alkalommal rendezte meg április 11-én a költészet napja alkalmából a Lekötelező irodalom című versmondó versenyt a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. Idén 43 felnőtt és középiskolás nevezett két-két verssel a megmérettetésre.

 

A hét tagból álló zsűrit a Csiky Gergely Színház színészei és magyartanárok alkották, a zsűri elnöke Fándly Csaba színész volt.

 

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói évek óta sikeresen szerepelnek ezen a programon. Idén hét tanuló képviselte Marcalit: Baranyi Liána (9. Ny), Csécs Janka, Tóth Gábor (9.E), Bene Fruzsina, Kiss Barbara, Nagy Kata (10.E), Pántics Luca (11.E

 

Az elődöntők két csoportban zajlottak, a döntőbe 20 versmondó jutott. A berzsenyisek közül Baranyi Liána, Bene Fruzsina, Kiss Barbara és Nagy Kata mondhatta el a második versét.

 

A döntőbe jutott versenyzők a könyvjutalom mellett részt vehetnek április 20-án a Kaposvári Polgári Casino által szervezett gálaműsoron.

 

A döntő szép berzsenyis sikerrel zárult: Baranyi Liána (Kaffka Margit Augusztus című versével) 2. helyezést ért el a rangos mezőnyben.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb