Fő tartalom átugrása

Szakmák Éjszakája

Írta: SSZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Megjelent: 2017. április 25. Kedd, 18:43

IMG 1525

A Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is nagy várakozással tekintett a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett Szakmák Éjszakája országos rendezvény elé, amelyet április 21-én 18 és 22 óra között mi is megrendeztünk. Az alapos felkészülés és az érdekes programok a szép számban megjelent tanulók körében nagy sikert arattak.

 

A női szabók és a bőrdíszművesek csillogó-villogó (LED-del világított) ruhakölteményeket és táskákat készítettek. A munkafolyamatban részt vehettek az érdeklődő tanulók is. A hatást az is fokozta, hogy a vállalkozó szellemű diákok a ruhákba öltözve fényképezhették le magukat.

 

Meglepetés várta a tanulókat az élelmiszerlaborban: csokiműhelyt alakítottak ki, ahol a temperált (olvasztott) csokoládéöntetből különböző ehető és elvihető díszítőelemeket készítettek.

 

A jól felszerelt, árucikkekkel teli eladó tanműhelyben a gyerekek felváltva lehettek vásárlók és eladók is. Mérhettek, számlázhattak, csomagolhattak.

 

A gépészek a forgácsoló tanműhelyben ördöglakat-nyitással mutatták be ügyességüket, valamint a látogatók a CNC vezérlésű forgácsoló gépek működésének rejtelmeibe nyertek betekintést egy-egy alkatrész gyártása során.

 

Ezt egészítette ki a forgácsoló tanteremben az a bemutató, amely során a legkorszerűbb forgácsoló megmunkálásokról kaptak tájékoztatót az érdeklődők.

 

Üzemlátogatás keretén belül a ZIEHL-ABEGG Kft-nél a képzési célú tanműhely és a CNC forgácsoló műhely megtekintését kínálták fel a tanulóknak. Ezen részt vettek érettségiző tanulóink is: segítség az érettségi utáni szakmaválasztásban -- ráirányítva a figyelmet az élethosszig tartó tanulás lehetőségére.

 

Az INDUSTRIE ELEKTRIK Kft-nél a tanulók megtekintették, a korábban iskolánkban végzett üzemvezető kíséretével, a gyártósort, valamint azt a forgácsoló műhelyt, ahol a gyártósori gépek szerszámait készítik és karbantartják.

 

A sportról sem feledkeztünk meg. A tornaterem volt a labdajátékok helyszíne.

 

A rendezvény végén a lelkesen közreműködő kollégákat, diákjainkat, kedves látogatóinkat virsli parti várta.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb