Generali: országszerte személyesen

Az ország egyik legkiterjedtebb tanácsadói és képviseleti hálózatának bővítésével Marcali lakói mostantól még könnyebben tájékozódhatnak a személyre szabott igényeket kielégítő biztosítási és megtakarítási lehetőségekről, a Generali Biztosító ugyanis megnyitotta legújabb képviseletét a településen. A társaság célja, hogy az ország valamennyi járásában jelen legyen, hiszen a cég filozófiája szerint a személyes tanácsadást semmi sem pótolhatja.
A Generali Biztosító szerint a minőségi ügyfélkiszolgálás érdekében a személyes kapcsolattartás nem helyettesíthető, hiszen a termékek, szolgáltatások és az összetett, személyre szabható biztosítási megoldások alapos megértéséhez szükség lehet a felkészült tanácsadók segítségére. Amit a Generali kutatása szerint valóban igényelnek az ügyfelek: bár a relatív többség (~50%) a tájékozódáshoz igénybe venne online felületeket, szerződését mindenképpen személyesen kötné meg, míg ötödük mindent személyesen intézne.

A biztosítótársaság számára tehát kiemelten fontos, hogy közvetlen jelenlétének köszönhetően, piacait megismerve az ország minél több településén a helyi igényeknek megfelelő biztosítási szolgáltatásokat nyújtson, és ezzel az ott élő embereket és a helyi intézményeket fenyegető kockázatokat kezelje és csökkentse. A Generali több mint 3.100 településen biztosítja ügyfeleit; több mint 240 képviseleti pontból álló értékesítési hálózatának további bővítése és minőségi fejlesztése pedig egyértelmű prioritás a cég számára 2017-ben.

Generali Biztosító – Marcali
A legújabb képviseleti pont segítségével a Generali Biztosító még inkább része lehet a település életének. A Generali Biztosító fontosnak tartja a helyi igények és élethelyzetek megismerését, hogy ezekre személyre szabott megoldásokat tudjon ajánlani.

A képviseleti pontokon a Generali Biztosító lakossági biztosításai mellett a Generali Nyugdíjpénztár, a Generali Egészségpénztár, az Európai Utazási Biztosító és Europ Assistance biztosítási megoldásai is elérhetőek.