Fő tartalom átugrása

Bertók László regionális versmondó verseny, Nagyatád

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2017. december 12. Kedd, 20:01

25129876 1586716758087531 298530863 o

December 9-én Nagyatádon zajlott a Bertók László költő tiszteletére megrendezett versmondó verseny. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a költő és felesége.

 

Somogy, Zala, Tolna és Baranya megyéből gyűltek össze a versszerető középiskolások és felnőttek. A délelőtti első fordulóban a versenyzők Bertók László egy szabadon választott művét adták elő. Ez alkalommal ritka pillanatban lehetett része a versenyzőknek, hiszen az előadott mű alkotója a hallgatóság soraiban ült, így az ő reakcióin mérhették le, egyetért-e a vers értelmezésével.

 

Délután a második fordulóban egy-egy szabadon választott verset hallhatott a közönség a huszonhat indulótól.

25189684 1586716774754196 770408118 o

Majd a zsűri értékelése és a díjkiosztó feszült pillanatai következtek. Mi, marcaliak igazán büszkék lehetünk versmondóinkra, ugyanis a 3. helyen Baranyi Liána, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 9. E osztályos tanulója végzett. Őt doktor Kurucz Ádám Konrád, szintén marcali versmondó előzte meg a 2. helyen. A zsűri a legjobbnak egy nagyatádi versmondót talált.

25198970 1587752124650661 1598407141 o

A szép és izgalmas pillanatok, a jutalmak és gratulációk mellett emlékezetes marad számunkra Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének biztató elköszönése: Hajrá, Marcali!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb