Fő tartalom átugrása

Egészségügyi dolgozók bálja

Írta: Telekiné Mészáros Mária
Megjelent: 2018. január 24. Szerda, 14:35

IMG 20180119 231733

A 2018. január 19-én Marcaliban sikeresen megrendezésre került az egészségügyi dolgozók bálja. A rendezvényen az egészségügyi dolgozók, családtagjaik, valamint széles baráti körük is részt vettek.

 

Az igényesen feldíszített GYÉK 2000 Gyermekélelmezési Kft termében Sárkány Zsolt vezetésével a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola Marcato zenecsoportjának növendékeit, ezt követően Kiss Katalin és Takács Gáborné vezetésével a Noszlopy Gáspár Általános Iskola Néptánccsoport színvonalas előadását láthattuk. A programot fergeteges zenés táncos mulatság és tombolasorsolás követte, a színes zenei programot Gazda Tamás szolgáltatta.

 

Köszönjük szponzorainknak, kollégáinknak, Hajas Bélának a Marcali Zeneiskola igazgatójának, Sárkány Zsoltnak, Kiss Katalinnak és Takács Gábornénak, valamint Gelencsér Róbertnek a GYÉK 2000 Kft ügyvezető igazgatójának a szíves támogatásukat.

 

Szponzoraink:

 

Dr. Mészáros Géza, Dr. Sütő László, Marcali város polgármestere, Bödő Lajos, Déghy Gábor, Déghy László, Dóra Tibor, Dóra Barkács, Dorka Szolárium, Egyed Zsolt, Főnix, Fándli Péter, Fekete Lajos, Francsics Viktória, Gadácsi Tamás, Gadácsi Autóház, Gyöngyház Óra és Ékszer, Ható András, Mester Cukrászda, Kávézó, Étterem, Horváth László Kék Hold Szálloda, Hosszú András fiókigazgató, OTP Marcali, Hungaricum Pálinkaház, Lastovics Géza Novomar Kft., Magyar Orvosi Kamara, Magyar Posta, MI-CI Dekorműhely, Nyerges Ervin, Industrie-Elektrik Kft., Pécsi Józsefné, Mézes Mackó Étterem, Szántai Imre, Tavi TV, Vigmondné Szalai Erika, Marcali Kulturális központ, Viktória sportbolt, Vincze Csabáné, Vincze ABC

 

Szervezők: dr. Mitache András Krisztián, Telekiné Mészáros Mária

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb