Fő tartalom átugrása

Taggyűlés és farsang

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2018. február 10. Szombat, 04:45

DSC 0042

A Marcali Szivárvány Városi Nyugdíjas Egyesület 2018. február 9 -én tartotta beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlését a GYÉK -ben. Klujber Imre Ferencnét ismét megválasztották az egyesület elnökének, titkárának Szabó Lajosnét, elnökhelyettesnek Tóth Ferencnét, kultúrcsoport vezetőknek Bartsch Zoltánnét és Tislér Istvánt választották meg.

 

A finom vacsora után farsangi mókák következtek, ezt követte 11 pár „Kék Duna” keringője a bál nyitányaként. Kedves szinfolt volt, hogy a 90 éves Magyarné Rózsikát megköszöntötték virággal, emléklappal és sok-sok jókívánsággal.

 

Az estén „öreg és fiatal” ropta a táncot, kellemes jó hangulatban. A tombola sorsolás remekül sikerült közel 50 tárgy talált gazdára, közöttük az alábbi támogatóink felajánlásai is.

 

Támogatóink:

 

Kovács Antal, Dávid Attila, Dóra Tibor, Kovács Fotó, Gyöngy-Ház, Husvárné Képes Erzsébet, Kézművesek boltja, Takácsné Boda Melinda, Szita Róbertné, Csoba András, Tekla kft., Harangozó Rita, TOM Market, Kelevíz Önkormányzat, Euros Bolt, Bohár mezőgazdasági bolt.

 

Képek: Bogdán László - HA3TBL

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb