VÁROSUNK

cats13

Hagyományaihoz híven a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége a Marcali Kulturális Korzóban megnyitotta országos fotó és rajzpályázatának tárlatát. A fotópályázat idei témája a víz volt. Nyolcvannyolc pályamunka érkezett a két kategóriában.

 

Diákok közül első helyezett lett Gerencsér Imre Balázs Vépről, második helyezett lett Béli Barnabás Csurgóról, a harmadik helyezett Szép Noémi Szegedről küldte be pályaművét.

 

Felnőtt kategóriában első lett Bartók Andrásné Leányfaluról, második helyezett lett Kovács Mercédesz Tiszaújvárosból, harmadik pedig Antics József Nemesvidról.

 

A rajzpályázaton, melynek témája a Természet és vadászat kapcsolat volt, idén a környékbeli iskolák diákjai lettek a legjobbak.

 

Alsó tagozatosok közül első helyezett lett Kiss Kincső, második Szabó Kitti, a harmadik helyen két tanuló végzett, Pál Naomi Szofi és Balázs Márk.

 

A felsősök közül első lett Csécs Blanka, második Haág Hermina, harmadik helyen Lengyel Petra és Tárnai Anna végzett.

 

A nagyszámú érdeklődő jelenlétében a tárlatot Huszti Gábor Somogy Megye Közgyűlésének Alelnöke nyitotta meg. A díjakat Tóth Krisztina igazgató helyettes asszony adta át a szakmai és társadalmi zsűri döntése alapján.

 

A rendezvényt támogatta: Földművelésügyi Minisztérium, Somogy Megye Önkormányzata, Kovács Fotó, Dóra Barkács, Centrál Fotó, Domonkos Nyomda és a Ziehl-Abegg Kft.

 

Tudósító: Antics József

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.