Fő tartalom átugrása

Továbbképzés Marcaliban az új Bellarmin Hitoktatás-nyilvántartó rendszer használatáról

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2018. augusztus 29. Szerda, 04:24

02 hittan

2018. augusztus 27-én, a Kaposvári Egyházmegye területén egyszerre három helyszínen is – a marcali, a nagykanizsai Jézus Szíve és a siófoki plébániákon – tartottak továbbképzést az új Bellarmin Hitoktatás-nyilvántartó rendszerről.

 

A Marcali Plébánián összesen 13 pap és hitoktató gyűlt össze a környékről, akiknek Bicsár László kutasi plébános és Billege Edit hitoktatónő ismertette az új elektronikus rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat, illetve mutatta be egy teszt oldalon az internetes felület használatát a gyakorlatban is.

 

Ugyanis 2018 szeptemberétől a Kaposvári Egyházmegyében is kötelezően bevezetésre kerül a Bellarmin Hitoktatás-nyilvántartó rendszer. Ennek következtében gyorsan és könnyen lehet majd a hittanórákat, órarendeket nyilvántartani, valamint haladási naplót vezetni, vagy az érdemjegeket beírni, illetve ezen keresztül tudják majd a plébánosok a saját, és a hitoktatóik hittanóráit minden hónap végén jóváhagyni.

 

A Kaposvári Egyházmegyében 2017 őszén ideiglenesen vezették be a Bellarmin rendszert, amit például a Veszprémi és Váci Egyházmegyében már korábban is sikeresen használtak. A zárt elektronikus rendszer használói a hit- és erkölcstan oktatásban résztvevő olyan egyházi és világi hitoktatók lehetnek, akik a püspökségen korábban felhasználói nevet és jelszót igényeltek, amivel be tudnak lépni az internetes oldalra. A Bellarmin zökkenőmentes használatához és működéséhez mindössze megfelelő internet elérhetőségre és laptopra, táblagépre vagy számítógépre van csupán szükség.

 

Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános, a Kaposvári Egyházmegye hitoktatási referense elmondta, hogy 2018 őszén az egyházmegye területén mintegy tízezer hittanos gyermek kezdi meg az iskolai órarendbe épített hit- és erkölcstan tanulmányait. A tankönyveket pedig szeptember elején, az első órákon ingyen kapják meg hitoktatóiktól a diákok.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb