Összdolgozói értekezlet
Március 7-én csütörtökön rendhagyó összdolgozói értekezletet tartott a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ. A rendezvénynek a Marcali Kulturális Korzó biztosított helyszínt.
Hartal Katalin az intézmény igazgatója nyitotta meg az értekezletet, ahol az elmúlt év feladatait, sikereit, nehézségeit, valamint az igazgatással kapcsolatos feladatokat ismertette. Ezt követően betekintést kaptunk az aktuális év terveiről, fejlesztéseiről az intézmény elé kitűzött célokról, irányokról.
Az értekezlet során valamennyi szakmai egység vezetője (szociális alap és szakellátás, gyermekjóléti alapellátások, védőnői szolgálat) beszámolt az egyes szolgáltatások 2018-as tevékenységéről, a felmerült nehézségekről, pályázati és egyéb eredményeiről.
Az intézmény fenntartójának, a Marcali Kistérség Többcélú Társulásának képviseletében, Dr. Sütő László elnök úr megköszönve és értékelve a demogáfiai helyzetet tükröző és az egyéni sajátos helyzetekből adódó, intézményre nehezedő elmúlt évben végzett nem könnyű munkát, tájékoztatást adott a 2019. évben megvalósuló és az intézményt is érintő beruházásokról, melyek reményei szerint a feltételrendszer javításán keresztül megkönnyíthetik a szakmai munkát.
A galériához kattintson a képre!