Konferencia a Korzóban

2019. október 18-án a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye által rendezett, EFOP-3.1.6. pályázat által támogatott „Együttműködve” Korai intervenció a szakszolgálatunkban című konferencia a Marcali Kulturális Korzóban sikeresen lezajlott.
Megnyitotta Táskai Erzsébet főigazgató-helyettes, a projekt szakmai vezetője. Házigazdaként és tagintézmény-igazgatóként Dr. Gergőné Babina Jusztina vezette le a rendezvényt, ahol a szakmaiság és emberség együttesen dominált.

Külső előadók – Czeizel Barbara és Dr. Skobrák Andrea voltak, Szűcs Violetta a szülői oldalt képviselte.
Belső előadóink – Szabóné Panyi Éva, Harangozó Renáta és Nemes Enikő összefoglalták a múltat és jelent.
Együttesen hívták fel a figyelmet a team munkára, az együttműködésre!

A délutáni szekciók tapasztalt szakemberek vezetésével elsősorban a napi gyakorlatra fókuszáltak.
Az „Kisbaba a családban” című rajzpályázaton született gyermekrajzok és életképek a munkánkról kiállításra kerültek.
Dr. Gergőné Babina Jusztina
tagintézmény-igazgató