Fő tartalom átugrása

Lekötelező irodalom 2019

Írta: Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium
Megjelent: 2019. december 02. Hétfő, 04:24

IMG 20191126 130540

A Kaposvári Polgári Casino 23. alkalommal rendezte meg a Lekötelező irodalom elnevezésű versmondó versenyt a Takáts Gyula Megyei Könyvtárban. A szervezők célja a magyar kultúra ápolása, ennek szellemében az indulók két verssel jelentkezhettek a megmérettetésre: egy közismert, az iskolai szöveggyűjteményekben is szereplő alkotással, illetve egy szabadon választott művel.

 

 

A Lugosi György színművész által vezetett öttagú zsűri valóban nehéz helyzetben volt, hiszen ezen a versenyen együtt versenyeznek diákok és felnőttek. A legfiatalabb versmondó 12 éves volt - ő lett az első helyezett -, a legidősebb pedig már a 70. életévén túl jár.

IMG 20191126 131536

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói évek óta eredményesen szerepelnek ezen a rendezvényen.

 

Idén 7 tanuló készült 2-2 verssel: Czuring Nóra (9. A), Monostori Erzsébet (9. A), Tóth Eszter Ágnes (9.A) Baranyi Liána (11. E), Pálfi Péter (12. B), Tóth Gábor (12. E) és Tóth Kristóf (12. E).

 

Diákjaink a következő eredményeket érték el:

 

Döntőbe jutott: Monostori Erzsébet és Pálfi Péter

 

Döntőbe jutott és helyezést ért el:

 

Czuring Nóra 6. helyezett
Tóth Gábor 5. helyezett
Baranyi Liána 2. helyezett

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb