Betlehemről, ma utószor…

Január 6. a karácsonyi ünnepkör utolsó jeles napja, Vízkereszt, a Három királyok ünnepe, a hívő emberek számára e napon is kötelező szentmisére menni!
Évek óta terveztük, a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia 18-20 fős zarándokcsoportja, hogy a híres vörsi betlehem után ellátogatunk Zalavárra is, ahol néhány lelkes fiatalember szintén felépítette a templomban Jézus születésének helyszínét. Tegnap sikerült is eljutnunk a műemlékvédelem alatt álló, Szentolvasó Királynéja római katolikus templomhoz, ami Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó Zalakomári Plébánia fíliája.
Részt vettünk a szentmisén, beszélgettünk helybeli hívekkel, egyházközségi tagokkal, sok érdekességet tudtunk meg a szíves fogadtatás alatt; az ott szolgáló atyáknak marcali kötődései voltak.
Zalaváron még több egyházi és természeti érdekesség is található, de csak márciusban nyitják kapuikat a látogatóknak.
Majd a keszthelyi Kis Szent Teréz Bazilikában is megtekintettük a mai napig látható betlehemet. Ismét egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, Istennek legyen hála!
A galériához kattintson a képre!
























