Fő tartalom átugrása

Szakmai nap

Írta: Marcali Óvodai Központ
Megjelent: 2020. február 26. Szerda, 10:23

ovi szakmainap

A Marcali Óvodai Központ intézményvezetőjének szervezésével, szakmai napon vehettek részt a városunk, valamint a közeli települések óvodapedagógusai, óvodáink pedagógiai asszisztensei.

 

 

Elsődleges célja volt a rendezvénynek a Mozgáskotta módszer, valamint a fejlesztés során használandó eszközök megismerése. Magyar Gábortól a módszer megalkotójától olyan információkhoz jutottunk, melyet a gyermekek fejlesztése során alkalmazni tudunk a nevelőmunka során, hiszen a játékos feladatok, a mozgás fejlesztésén túlmutatva, komplex formában hatnak az egész személyiségre.

 

A Nagybajomi Mesevár Óvoda és Bölcsőde Bázisintézményként, már évek óta alkalmazza ezt a módszert. A szakmai napon megosztották velünk tapasztalataikat, kisfilmeken keresztül pedig konkrét helyzeteket elemezve mutatták be az eszközök kínálta fejlesztési lehetőségeket.

 

A fenntartó támogatásával megvásárlásra került, a központnak, az Optimum mozgáskészlet, így a megismert fejlesztési lehetőségeket pedagógiai munkánkba be tudjuk építeni, általa a gyermekek komplex fejlesztését, újabb eszközökkel tudjuk biztosítani.

 

A nap zárásaként Tüskéné Szikora Edit- szolgálatvezető védőnő adott tájékoztatást azzal kapcsolatosan, hogy a védőnőknek milyen feladataik vannak a gyermekek státuszvizsgálata kapcsán. Edit sok olyan törvényre rávilágított, melyek a témával kapcsolatosan fontos tudnivalók az óvodapedagógusok számára. Köszönjük!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb