Február 26-án tartotta a Marcali az Otthonunk Egyesület a gyermek és ifjúsági rajzpályázatának eredmény hirdetését és a kiállítás megnyitását a Marcali Kulturális Korzóban.
A Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola ifjú, tehetséges növendékének - Fehér Barbara - zenei előadása nyitotta meg a rendezvényt, egy Mozart dalt adott elő hegedűn.
Kőrösi András a MOTTE titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd Bodáné Tóth Tímea önkormányzati képviselő szólt a rajzpályázat történetéről, értékelte annak eredményeit.
2012-ben hirdette meg az egyesület a rajzpályázatot, a város általános és a középiskolás tanulói számára. Az első két évben “Marcali télen”, a következő két évben “Marcali utcái, terei, középületei” címmel, majd 2016 évtől “Marcali épített és természeti értékei” megnevezéssel hirdettük meg a pályázatot.
A zsűri Sabján Veronika iparművész vezetésével az idén sem volt könnyű helyzetben, mivel sok kiemelkedő pályamunka érkezett. A különböző helyezések megosztva kerültek kiosztásra.
Összesen 21 díjazott alkotás szerzőjének adta át a megérdemelt jutalmat Kiss Lajos a Marcali az Otthonunk Egyesület elnöke.
A rajzpályázatra érkezett minden pályamű kiállításra került, két hétig, március 11-ig lehet megtekinteni a Kulturális Korzó aulájában.
A rajzpályázat eredményei:
Középiskola:
I. Díj: Horváth Alexandra 9.o. Hétszínvirág iskola EGYMI Készségfejlesztő osztály
II. Díj: Balaicza Patrícia 12/A Marcali Szakgimnázium és Szakközépiskola
III. Díj: Botos Diána 11/B Marcali Szakgimnázium és Szakközépiskola
Különdíj: Pápai Róbert 9.o. Hétszínvirág iskola EGYMI Készségfejlesztő osztály
Általános iskola alsó tagozat:
I. Díj: Kocsis Petra 2.o. Mikszáth K. u. ált. iskola
I. Díj: Bogdán Benjámin 4.o. Noszlopy G. u. ált. iskola
II. Díj: Németh Anikó 1.o. Noszlopy G. ált. iskola
II. Díj: Komondi Boglárka 4.o.Noszlopy G. ált. iskola
III. Díj: Horváth Dália 4.o. Noszlopy G. ált. iskola
Különdíj: Hotter Tamara 3.o. Mikszáth K. u. ált. iskola
Különdíj: Völfinger Dominik 1.o. Noszlopy G. ált. iskola
Általános iskola felső tagozat:
I. Díj: Igali Alíz 8.o. Mikszáth K. u. ált. iskola
I. Díj: Gájer Sára 6.o. Mikszáth K. u,. ált. iskola
II. Díj: Igali Alíz 8.o. Mikszáth K. u. ált. iskola
II. Díj: Lengyel Petra 7.o. Noszlopy G. ált. iskola
III. Díj: Horváth Ené 7.o. Noszlopy G. ált. iskola
III. Díj: Tárnai Anna 7.o. Mikszáth K. u. ált. iskola
Különdíj: Horváth Lilla 8.o. Noszlopy G. ált. iskola
Különdíj: Mozsár Diána 5.o. Noszlopy G. ált. iskola
Különdíj: Kökény Ármin József 8. o. Hétszínvirág iskola
Különdíj: Németh Valentína Regina 8.o. Hétszínvirág iskola
https://marcaliportal.hu/varosunk/45768-motte-rajzp%EF%BF%BD%EF%BF%BDly%EF%BF%BD%EF%BF%BDzat-eredm%EF%BF%BD%EF%BF%BDnyh%EF%BF%BD%EF%BF%BDrdet%EF%BF%BD%EF%BF%BDs?tmpl=component&print=1&layout=default#sigProId169dad974e
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/varosunk/45768-motte-rajzp%EF%BF%BD%EF%BF%BDly%EF%BF%BD%EF%BF%BDzat-eredm%EF%BF%BD%EF%BF%BDnyh%EF%BF%BD%EF%BF%BDrdet%EF%BF%BD%EF%BF%BDs?tmpl=component&print=1&layout=default#sigProId29448cd7f2
A galériához kattintson a képre!