Fő tartalom átugrása

Tisztelt Marcaliak!

Írta: Marcali Önkormányzata
Megjelent: 2020. április 09. Csütörtök, 11:34

varoshaza 2

Ismereteink szerint a városban továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg. Hivatalosan karanténban 36 fő van, többek esetében már letelt a 14 nap, így azt feloldották.

 

 

A közelgő ünnepekre is tekintettel kérek Mindenkit a kijárási korlátozások betartására, és KÉREM, hogy egy telefonhívással vagy kerítésen keresztül elmondott érdeklődő jó szóval fordítson mindenki több figyelmet idős vagy egyedülálló ismerősére. Ez sokszor többet ér szinte mindennél.

 

Az Önkormányzat az elvonások ellenére szociális intézményével együtt továbbra is el tudja látni feladatait, még rendelkezünk szabad kapacitással, ezért akinek segítségre van szüksége – mert a városban nem tud kihez fordulni – jelentkezzen a 0630/978-7043-as telefonszámon.

 

Eddigi együttműködésüket és megértésüket megköszönve, tisztelettel:

 

Dr. Sütő László polgármester

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb