Fő tartalom átugrása

Természet az otthonunkban volt ...

Írta: Antics József
Megjelent: 2020. október 20. Kedd, 13:28

IMG 20201019 170632

Hagyományaihoz híven a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége a Marcali Kulturális Korzóban megnyitotta országos fotó és rajzpályázatának tárlatát, mely egy hónapig látogatható.

 

 

Köszönjük valamennyi diáknak és az őket támogató pedagógusoknak, hogy ismét megtiszteltek bennünket pályamunkáikkal. Sajnáljuk, hogy a helyezetteknek a díjakat nem tudtuk személyesen átadni.

 

A fotópályázat idei címe: Természet az otthonunkban volt. A bírálóbizottság véleménye alapján első helyezett lett Kovács Mercédesz Napfürdő című képe Tiszaújvárosból, második lett Tóth Zsombor Sütkérezés című alkotása Budapestről, a harmadik pedig Horváth László Lesben című képe, Ő Vépről küldte be pályamunkáját. Különdíjat kapott Csárdi Mátyás János iskolánk tanulója.

 

A rajzpályázaton, melynek témája Állatok a természetben volt, idén a környékbeli iskolák diákjai lettek a legjobbak.

 

Alsó tagozatosok közül első helyezett lett Mohovics Ákos, második a Hóy Tibor Általános Iskola közössége, a harmadik helyen végzett, Karnics Dávid.

 

A felsősök közül első lett Becsei Dominika, második Kiss Jázmin, harmadik helyen pedig Igali Alíz végzett. Valamennyien Marcaliban tanulnak.

 

Hamarosan kiírjuk az idei pályázatot is. Figyeljétek honlapunkat és facebook oldalunkat!

 

Tudósító: Antics József

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb