Fő tartalom átugrása

Múzeumok Éjszakája Marcaliban

Írta: Vidák Tünde
Megjelent: 2021. június 27. Vasárnap, 13:12

 MUA7783 lead

A Múzeumok Éjszakája országos programsorozat keretében 2021. június 26-án a Marcali Múzeumban könyvbemutató és kiállításmegnyitó rendezvényre került sor.

 

 

Ezen az estén átadtuk a közönségnek az „Üdvözlet Marcaliból! Egy somogyi város múltja és jelene képeslapokon” című kötetet, valamint hivatalosan is megnyitottuk a „Fény- és mozgóképek Marcali múltjáról. Város- és életmódtörténet képeslapokon” című időszaki kiállítást.

 

A vendégeket dr. Sütő László polgármester köszöntötte, aki elismeréssel szólt a reprezentatív könyv kiadásáról, és a múzeumban végzett szakmai munkáról. Ezt követően Vidák Tünde, a Marcali Múzeum igazgatója mutatta be a kötet létrejöttének folyamatát.

 

A 280 oldal terjedelmű, színes, keménytáblás, ötnyelvű kiadvány Mihalics Géza, Lángi Béla, Tar Zoltán és Gágó Róbert marcali képeslapgyűjtők, valamint a múzeum szakembereinek együttműködésével valósult meg, amelyért ehelyütt is köszönetemet fejezem ki.

 

A Marcali Helyi Közösség Egyesület CLLD pályázati rendszere tette lehetővé a könyv megjelentetését. A „Fény és mozgóképek Marcali múltjáról. Településtörténet és helyi hagyományok átörökítése” TOP-7.1.1.-16-H-ESZA-2019-000652 számú pályázati program biztosította a szükséges forrást.

 

A továbbiakban Prof. Dr. Majdán János emeritus rektor úr tartott könyvbemutató előadást, aki több oldalról is megvilágította a településtörténeti kutatások jelentőségét egy város életére vonatkozóan. Huszár Mihály történész a publikált képeslapok érdekességeire világított rá figyelemfelkeltő prezentációjában, ami egyúttal a tárlat szakmai megnyitóját is jelentette.

 

A Marcali Múzeum munkatársi közössége nevében köszönöm vendégeink érdeklődését és a számos pozitív visszajelzést, a magángyűjtők és a múzeum között pedig újabb sikeres együttműködési alkalmakat kívánok a jövőben is.

 

Írta: Vidák Tünde

 

Képek: Ilácsa József

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb