VÁROSUNK
mtksz-allas

 DSCN8317

Nem csak az aszfaltozás készül a Marcali „Zöld város” projekt Rákóczi utcai beruházásán, hanem tegnap is térköveztek, virágosítottak.

 

 

Persze mindenki várja már a lezárások feloldását, a héten szinte biztos, hogy a korlátozások enyhülnek. Itt szeretném megemlíteni, hogy a kivitelező a sokkal nehezebb módszer választotta … a teljes zárásra csak akkor került sor amikor az feltétlenül szükséges volt. Egyébként pedig mi elég sokat lábatlankodtunk az építési területen. És bizony a hátralévő munkák elvégzéséhez is szükség lesz az együttműködésre!

 

Még sok térkövet kell lerakni a járdákra, az utcabútorokkal is van még tennivaló bőven, a parkosítás is még sok munkát ad a kivitelezőknek.

 

A közösségi médiában elég sok komment foglalkozik a körforgalommal. Olvasóinknak tudnia kell, hogy a Rákóczi utcai átalakítás az eredeti terv szerint a Kandler köztől, a Kopári sarokig készült volna.

 

A Pennyig tartó rész és a körforgalom az utólag, terven felül készül. A sikeres közbeszerzési pályázat miatt megmaradt pénz, valamint a Keleti Ipari park telkeinek eladásából, és még más forrásokból – majd rákérdezek az Önkormányzatnál – „összekapart” pénzből épül meg.

 

Csak azért tudja a Város megépíteni mert ma már a tulajdonában van a kereszteződés. És ez a válasz a Kopári saroknál felvetett körfogalommal kapcsolatban is, a Petőfi Sándor utca és a Széchenyi utca az a Magyar Állam tulajdona. Ha lenne rá forrásunk akkor sem építhetnénk körforgalmat az említett kereszteződésre, mivel nem mi rendelkezünk vele. 

 

Néhány információ: a volt Suters üzlet helyén Lipóti Pékség nyílik, a Mester terasz jövő szombatra már teljesen kész lesz. Tudomásom szerint lesz egy kis nyitó buli is.

 

Képek: Szován-Kutor Györgyi

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.