Fő tartalom átugrása

Nem nagydolgok, de…….!

Írta: Dr. Mészáros Géza
Megjelent: 2021. augusztus 05. Csütörtök, 16:18

IMG 20210702 130619

Dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő tájékoztatta a Marcali Portált, hogy amellett, hogy jó ütemben készülnek a nagy projektek – így a városközpont, a keleti ipari park, a bölcsőde – nem maradnak el az apróbb, - képeken láthatóan - komfort érzet javító munkálatok sem.

 

 

A 2. számú önkormányzati választókörzetben – dél-nyugati városrész - folyamatosan eltűnnek a közlekedés biztonságát zavaró „kátyúk”, a Dankó Jókai sarkán eltűnt a balesetveszélyes, mély aknafedél, szórást kapott a Vereckei horhó, a Vereckei horhó és a Szőlőskert apartman ház közötti útszakasz.

 

A Kodály utca 37. házszám előtti árok kimélyítése lehetővé teszi az utcából a csapadék víz elfolyását a kátyúba. A Vár utca keleti és nyugati végén megszűntek a kilátást akadályozó bokor-cserje, illetve ecetfa nyúlványok. Köszönet a Jókai utcában lakó Pécsi családnak az együttműködésért.

 

Ugyan ez a helyzet a Somogyi és Vereckei utca kereszteződésében. Megújult az un. „Szerelmesek Kútja” festése. (Ami szomorú, hogy továbbra is meggondolatlanul szórnak oda nem illő hulladékot és nem a rendeltetésének megfelelően használják a hulladék tárolókat, a pihenés céljára kihelyezett padokat)

 

Biztonságosabbá vált a közlekedés az un. Ihász kereszttől déli irányba vezető út az un. Eszti kút utáni szakaszán. Köszönet a GAMESZ és DRV dolgozóknak.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb