Fő tartalom átugrása

Katonadal Fesztivál

Írta: id. Kőrösi András
Megjelent: 2021. augusztus 09. Hétfő, 17:32

mini DSCN0133 lead

Augusztus 08-án tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a nagy sikerű Zalaapáti Katonadal Fesztivál.

 

 

A Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája nyolc éven keresztül résztvevője a rendezvénynek. A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar műsora után 15.00 órakor kezdődött a 18 népdalkör, kórus bemutatkozása. A rendezvényt katonai kiállítók, bemutatók és egyéb kísérő programok tették színesebbé.

 

A Marcali Bajtársi Dalárda az utolsó előtti fellépő volt. Most is, ahogy az elmúlt években, egy új összeállítású katonadal csokrot adott elő az együttes, mely méltán váltotta ki a jelenlévő közönség vastapsát. Az előadás végén egy, erre az alkalomra íródott dallal köszöntöttük a katonadal fesztivált és a Zalaapáti Harmonika zenekart.

 

A Dalárdát ekísérte a feleségek, hozzátartozók egy csoportja, valamint a Bajtársi Egyesület Elnöksége, de Marcaliból is többen voltak kíváncsiak a rendezvényre. 

 

A rendezvényen nem maradt el az együttesek közös éneklése, melyet a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdájának művészeti vezetője Dr. Mágenheimné Tóth Ildikó vezényelt le.

 

Képek: Kőrösiné Emike 

 

A galériához kattintson a képre!

 

Képek: Koltai-Tóth  Andi 

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb